#alaptörvény







Az Alaptörvényt is átírná a kormány, biankó felhatalmazást adna Szalay-Bobrovniczkynek, hogy teljesen átalakítsa a honvédséget

Nem csak a Szuverenitásvédelmi Hivatal kap alkotmányos védelmet, hanem bekerül az Alaptörvénybe a Rogán-féle digitális ügyintézéshez szükséges felhatalmazó rendelkezés. Amire viszont senki nem számított, az a honvédséget érintő új, immár alaptörvényi szabályok, például a szakszervezetek megszüntetése vagy az, hogy a honvédelmi miniszter lényegében azt csinál a katonákkal, amit akar.



Az alkotmányosság esélyei - Sólyom László írása a HVG-ben 2012-ben

Alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága – hangsúlyozza Sólyom László, az előző köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke. A HVG-nek készült írásában leszögezi: az alkotmánybírósági kontroll teljességének megcsonkítása alapvető rendszerhiba az új alaptörvényben, a parlamenti szuverenitás mindenhatóságából kiindulva pedig a kétharmados többség az alkotmányt a politika korlátjából a szolgálójává tette. A húsz év alatt meggyökeresedett alkotmányos kultúra azonban túlélheti ezt a mai gyakorlatot - értékelte az akkor életbe lépett új alkotmányt, az Alaptörvényt a HVG 2012. január 4-én megjelent számában a most elhunyt Sólyom László, írását újraközöljük.


Az Alkotmánybíróság szerint sérti a jogbiztonságot az új építési szabályozás, ezért át kell írni – Lázár válasza: „megfontoljuk"

Egyetértett az Alkotmánybíróság (Ab) Novák Katalin köztársasági elnökkel, aki aggályosnak tartotta a Lázár János által elkészített új építési törvényt, ezért előzetes normakontrollt kért a testülettől. Az Ab szerint „a jogbiztonság sérelmét okozza”, hogy a miniszter rendelettel felülírhatná a törvényt. A miniszter úgy reagált: megfontolják az Ab észrevételeit, de ez őt nem téríti el a céljától.