Egyelőre inkább a tehetőseket mozgatta meg a kormány új, kedvezményes hitele
A szegényebb réteg egyelőre kevésbé ugrott rá a lehetőségre, de az is kiderült, hogy sokan alig tennének hozzá önerőt.
A szegényebb réteg egyelőre kevésbé ugrott rá a lehetőségre, de az is kiderült, hogy sokan alig tennének hozzá önerőt.
HVG
A napokban bejelentették, hogy új, fix 3 százalékos kamat mellett támogatott hitelt kaphatnak az első lakásuk megvásárlását tervezők. Mindenkit az izgat, hogy megkaphatja-e a kérdéses kölcsönt. A Bankmonitor szakértői elkészítették az első kalkulátort, amely pár adat megadása mellett megvizsgálja, hogy jogosult lehet-e az érdeklődő a támogatott hitelre.
Az éjszaka megjelent kormányrendelet alapján a lakástámogatásokhoz is begyűrűzhet a készpénzhasználat. Júliustól ugyanis az önerőt akár teljes egészében készpénzben is meg lehet fizetni. Jelenleg a készpénzben teljesített vételárrészlet nem haladhatja meg a vételár – csere esetén a vételár-különbözet – 10 százalékát.
Mintegy 286 ezer szerződést, összesen 1200 milliárd forint összegben véd a kamatstop jelenleg attól, hogy a törlesztőrészlet megemelkedjen. De mennyivel nőnének valójában a hitelkamatok, ha a kormány elengedné a 2022 óta meglévő intézkedést? Mennyire tekinthető korrektnek ez az intézkedés?
Argyelán József Bankmonitor
A Bankmonitor számításai szerint egy 20 millió forintos ingatlanhitelre a régiós átlagnál 5,7 millió forinttal fizetnek vissza többet a magyar ügyfelek. Mindezt úgy, hogy a bankok még olcsón is adják a kölcsönöket – miért járunk akkor mégis rosszabbul?
HVG
Egy panel átlagosan kevesebb mint egy hónap alatt elkel – olvasható a Bankmonitor elemzésében.
HVG
Egy éve még csak a lakáshitelek 25 százalékánál haladta meg a kölcsönösszeg vételár 70 százalékát, ma már több mint egyharmadnál.
HVG
2024 első negyedévéhez képest ez több mint 12 százalékos ugrás.
HVG
Egy törvényjavaslat alapján a bankok adófizetési kötelezettsége megemelkedhet 2026-ban. A Bankmonitor megvizsgálta, hogyan tudják ezt átterhelni ügyfeleikre a pénzintézetek.
HVG
A KSH adatai alapján 2024-ben 12,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak, ennek ellenére jobb helyzetben lehetnek a lakásvásárlást tervezők, mint 2022-ben, vagy épp 2023-ban. Ez merész kijelentésnek tűnhet, de máris jön a magyarázat.
Idén márciusban rekordközeli összeget, 137 milliárd forintot helyeztek ki a pénzintézetek.
HVG
Az MNB legfrissebb, márciusi adatai alapján a bankok szó szerint öntötték a pénzt az ügyfeleknek, a személyi hitelek formájában kihelyezett összeg ugyanis átlépte a bűvös 90 milliárd forintot, ami óriási volument jelent a piacon.
HVG
Az elmúlt időszakban nagy visszhangot kapott Zsiday Viktor véleménye, miszerint a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatatlan. Habár a magyar nyugdíjhelyzet a következő évtizedekben jelentősen nehezebbé válik, a teljes összeomlás valószínűleg nem fog bekövetkezni.
Gyakran tekintünk a német nyugdíjasokra mintaként, akik stabil anyagi körülmények között élvezhetik idős éveiket. Felmerül a kérdés: valóban ennyire gondtalan a helyzetük, és ha igen, mi ennek az oka?
Az MNB és a Bankszövetség megállapodása alapján az alapszámlának mindaddig elengedik a havi díját, amíg az infláció nem csökken három egymást követő hónapban 4 százalék alá. Ez a lépés jelenleg havi 1334 forint megtakarítást eredményezne. De mikor térhet vissza az infláció 4 százalék alá?
HVG
A Bankmonitor számolt egy sort, miután Nagy Márton azt mondta, lehet, hogy a 2024 végi díjak visszahozására kötelezik a bankokat.
HVG
A K&H Bank a mai napon bejelentette, hogy április elsejétől csatlakozik az 5 százalékos kamatplafonhoz. A feltételeknek megfelelő lakáshitelt akár 4,7 százalékos kamat mellett is elérhetik az érdeklődők a pénzintézetnél. 25 millió forintos hitelösszeg esetén 20 év alatt több, mint 1,6 millió forintot spórolhatnak az igénylők ezen kölcsönnel egy normál hitelhez képest.
Hankó Balázs bejelentette, hogy a kormány kiterjesztené a 30 év alatti anyák szja-mentességét. Eltörölnék az átlagbérre vonatkozó korlátot, illetve több édesanya lehetne jogosult a kedvezményre? De mégis mennyivel több pénz maradna az anyáknál, és azt mire lehetne felhasználni?
HVG
Az átlag- és a mediánnyugdíj is nagyobb mértékben nőtt januárban, mint a hivatalos 3,2 százalékos nyugdíjemelés. De még így sem kapnak túl magas juttatást az idősek.
HVG
A lakáspiac 2025-ben új kihívások elé állítja a vásárlókat. Az ingatlanárak emelkedése és a növekvő kereslet hatására az alku lehetősége egyre inkább beszűkül, különösen a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban. A Duna House legfrissebb jelentése szerint a vevőknek egyre kevesebb mozgásterük marad az árak letörésére, ami gyorsabb döntéshozatalt és átgondoltabb finanszírozási stratégiát igényel. Milyen hatásai vannak ennek, és hogyan lehet kivédeni a hátrányokat?