Megalázó béremelési javaslatot tett munkavállalóinak a BKV a szakszervezet szerint
A szakszervezet nem elégedett a nyolc százalékos emeléssel, még tárgyalási alapként sem tud rá tekinteni.
A szakszervezet nem elégedett a nyolc százalékos emeléssel, még tárgyalási alapként sem tud rá tekinteni.
Kedden kezdődnek az idei bértárgyalások a Tesco áruházláncnál - írta a Magyar Nemzet.
Három hónapon belül megbénulhat a rendszer, ha az orvosok felmondják az önkéntes túlmunkára kötött szerződéseket.
Az első hírek alapján tíz százalék körüli emeléssel számolnak a főpolgármesteri hivatalban.
A cég szerint a fővárossal kell egyeztetni a fedezetről, a főpolgármester szerint viszont előbb a szakszervezetekkel kell megállapodnia a BKV-nak.
Még nem zárultak le a tárgyalások, és elkötelezettek a béremelés mellett, de hogy végül lesz-e, vagy nem, az nem derül ki közleményükből.
A szakszervezeti vezető szerint eddig nem volt olyan év, hogy elmaradtak volna a tárgyalások a fizetésemelésről.
Csalódott beszámolót tett közzé honlapján a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete. Úgy tűnik, hogy a tűzoltók 2020-ban is hoppon maradnak.
Akik már két éve a cégnél dolgoznak, azoknak 12, illetve 24 százalékkal nő a fizetése.
A Magyar Telekom jövőre legfeljebb 450 munkavállalót épít le, és 5 százalékkal emeli a béreket az érdekképviseletekkel kötött megállapodása alapján.
Az eddigi másfél millió helyett így három millió forintot kaphatna a legfőbb bírói testület vezetője.
Így próbálnak pénzhez jutni, hogy a béremeléseket kigazdálkodják.
Egy törvénymódosítás után havi hárommilliót kereshet a köztársasági elnök.
Többen kénytelenek árat emelni vagy leállítani a tervezett fejlesztéseket.
A negyvennapos munkabeszüntetés az elmúlt ötven év leghosszabb autóipari sztrájkja volt.
Már most el akarja kezdeni a 2020-as béremelés megtárgyalását az Egységes Közlekedési Szakszervezet, 15 százalékról indulhat az alkudozás.
Azokat érinti, akiknek a fizetése július elseje előtt nem érte el a garantált bérminimumot.