Életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság az Iszlám Állam korábbi tagját, Hasszán F.-t
A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam egy fegyveres csoportját vezette és brutális gyilkosságokban vett részt.
A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam egy fegyveres csoportját vezette és brutális gyilkosságokban vett részt.
A ceglédi vasútvonalon rámolhattak ki több szerelvényt is.
A 27 éves nő és a testvére egy kiskorú lányt is beszervezett, most gyermekprostitúció kihasználása miatt felelhetnek.
Több száz pedofil képet is összegyűjtött a férfi, akit már csak ezek száma miatt is letartóztattak.
Azt kínálták szolgáltatásként autókat vásárlóknak, hogy segítenek megspórolni a vagyonátírási illetéket.
Saját másfél éves gyerekét is molesztálta a férfi, amelyről szintén képet készített.
Hetedikes volt egy svéd fiú, amikor kivették az iskolából. Közel három évtizeddel később rettenetes állapotban talált rá egy rokona.
Az összeget elemelő férfi 144 ezer forintos pénzbüntetést kapott.
Medálokat és nagyon sokat érő fotóalbumokat lovasított meg II. Erzsébet királynő rezidenciájából egy beosztott.
Illegális szexpartin ütöttek rajta a rendőrök Brüsszel belvárosában. A résztvevők egyike egy – sajtóhírek szerint magyar – európai parlamenti képviselő volt, aki menekülni próbált, de elfogták.
Egy négyfős társaság vitatkozott össze október elején.
Az extasy és a fű mellett megjelentek a szokásos dizájnerdrogok is.
Csalók kerestek meg gyanútlan álláskeresőket a munkaerő-közvetítő cég nevében, és előre kérték a külföldi szállás díját.
A feltételezett elkövetőt néhány órán belül elfogták.
A pénzküldemények nem értek célba, mert a postás zsebre rakta azokat.
Annyit ittak, hogy a lány magatehetetlenné vált, aztán egy közeli épületbe hurcolták, ahol erőszakot követtek el vele szemben.
Feldolgozta a veszprémi ámokfutó kiskatona történetét az RTL Klub. A szökött sorkatona negyven évvel ezelőtt rendezett vérfürdőt, amiről a Kádár-rendszerben mélyen hallgattak.
A hazugságvizsgálóról megoszlanak a vélemények, a mesterséges intelligenciának pedig még sokat kellene tanulnia, de a bűnösök leleplezésének gépesítésére nagy az igény.
Négyen követtek el több tízmillió forintos gazdasági csalást, ellenük emelt most vádat a Heves Megyei Főügyészség. A csalást kiötlő első rendű vádlott az apján keresztül keresett közel ötvenmillió forintot.
Esztergomban történt a garázdaság, éjjel, egy gyorsétteremben. Az ügyészség pénzbüntetést kért a verekedőkre.