Minden út roamingba vezet – erre ügyeljen nyaralás közben!
Ezekkel a trükkökkel biztosan nem fogja beárnyékolni a kellemes nyaralás emlékét egy toronymagas telefonszámla.
Ezekkel a trükkökkel biztosan nem fogja beárnyékolni a kellemes nyaralás emlékét egy toronymagas telefonszámla.
Legyünk a természetes, illetve a mesterséges vizek, a túrázás, a kerékpározás, a golf vagy a lovaglás szerelmesei, ha igazi aktív pihenésre vágyunk, a szomszédos Burgenland évi 300 napsütéses napjával több, mint ideális választás a nyárra.
Az infotechnológia elképesztő léptékű fejlődése új távlatokat nyit az olyan területeken is, mint a kereskedelem és azon belül is a logisztika. A változás az árucsomagolástól kezdve a rakodáson, raktározáson és szállításon át az ügyfeleknek kínált szolgáltatások bővülésében egyaránt markánsan megnyilvánul. Mindez pedig a vásárlók, megrendelők igényeit is nagyban átalakítja mind a kis-, mind pedig a nagykereskedelem szintjén.
Jól jártak, akik már 2000-ben is Budapest 8. és 13. kerületében laktak. Az ő otthonuk drágult ugyanis a legnagyobb mértékben – akár a négyszeresére – a környék jelentős fejlesztéseinek hatására.
Az elmúlt évek, évtizedek tapasztalataiból kiindulva, illetve az infokommunikációs technológiák elképesztő ütemű fejlődését látva nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az élet szinte minden területén – például a közlekedésben, kereskedelemben, pénzügyi tranzakciókban vagy a nehezebben átlátható, óriási rendszerekben, mint a logisztika vagy az egészségügy – hatalmas változások előtt állunk.
Frida Kahlo születésnapján, július 6-án jelent meg a HVG Extra A Nő magazin friss lapszáma, amelyben részletesen foglalkozunk a mexikói festő- és popikon életével, hatásával, művészetével és természetesen a novemberig tartó hazai kiállítással is (címlapunkon a Robotlányként ismert Lukoviczki Réka tetőtől talpig Kahlóban).
Itt a nyár, ilyenkor egymást érik a különféle nívós sportesemények, nem beszélve a meccsekről, amelyeket most közösen néz öreg és fiatal, férfi és nő. Adunk pár tanácsot, hogy a lehető legjobb körülmények között drukkolhassunk kedvenc csapatunknak.
A könyvelők igen nagy része nem fogja vállalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé történő adatszolgáltatásból adódó plusz adminisztrációt az ügyfeleik számára – derül ki a könyvelői fórumokból. Ezért itt az ideje áttérni az online számlázásra, mivel a digitalizáció egy kapocs a NAV-adatszolgáltatás, az ügyfelek és könyvelők között, mely a jövőben egyre inkább megkönnyíti és gyorsítja a könyvelői munkamenetet. További érv, hogy hosszú távon várhatóan az lesz a NAV célja, ne csak a 100 ezer forint feletti áfa-tartalmú, hanem az összes számlát be kelljen majd küldeni neki, ehhez viszont muszáj lesz teljesen áttérni az online számlázásra.
A képek érkezése előtti napokban interjúzunk. Nagy az izgalom, és sok a feladat. Annak, hogy egy budapesti Frida Kahlo-kiállítás apropóján üljünk le beszélgetni, még egy éve sem lett volna túl nagy a valószínűsége. Hogy eredetiket nézhetünk négy hónapig a fővárosban, rengeteg tényező szerencsés együttállásának és a hazai fogadó intézmény elkötelezett munkatársainak köszönhető. Például Lantos Adriána kurátornak.
Az ökoházak világában mindenki azt gondolja, hogy energiát spórolni csak komoly beruházással lehet, pedig minimális ráfordítással is sokat tehetünk az olcsóbb és hatékonyabb háztartásért. Milyen lehetőségeink vannak tízezres, százezres esetleg milliós nagyságrendben? Ezeket gyűjtöttük össze.
Talán nem túlzás, hogy az elektromos autózás korában, akkor, amikor el sem tudjuk képzelni az életünket kütyük nélkül, a világ legfontosabb fémjévé lépett elő a lítium, amelyből a felsoroltak akkumulátora készül. Jelenünk egyik legértékesebb anyaga körül rengeteg érdekes, sokszor megdöbbentő tény, tévhit és legenda kering. Ezekből válogattuk ki a legérdekesebbeket.
A laptopok, notebookok ma már szerves részei a mindennapjainknak, azok beszerzése viszont nagyobb befektetést igényel még a cégek számára is. Így érthető, ha mindenki szeretné a legtöbbet kihozni belőlük. Előbb-utóbb azonban még az egykori csúcsgépeket is utoléri a végzetük. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
Komoly változás köszön be a számlát kibocsátó vállalkozások életében július 1-jével. Biztosan tudja, hogy az új előírások vonatkoznak-e Önre? Ha igen, mely számlákat érinti? Az alábbi teszt kitöltésével most fény derülhet arra, mi az, amivel még nincs teljes mértékben tisztában, így van ideje arra, hogy e részletekben is elmélyüljön.
Az IBM, a későbbiekben pedig a Lenovo ThinkPad modelljei olyanok a számítástechnika világában, mint a Porsche legendás sportautói a négykerekűek között: jellegezetes megjelenésük miatt még azoknak is ismerősek, akik nem feltétlenül szakértői az adott területnek, mégis egyértelműen felismerik, hogy itt valami olyasmiről van szó, ami a minőséget és a legmodernebb technológiát foglalja stílusos egységbe.
Bár az ingatlanok értéke mostanában elég magasan jár, néhány, nem túl drága eszközzel tovább gyarapíthatjuk lakásunk értékét, nem beszélve arról, hogy ezzel párhuzamosan kényelmesebb és fenntarthatóbb életet élhetünk bennük. Mutatjuk, mivel érdemes bővíteni otthonunk gépparkját.
Ha családi hétvégét vagy vakációs programot tervezünk, akkor az alpesi kirándulások életre szóló élményt nyújthatnak az egész famíliának. De merre is induljunk, ha nem szeretnénk hosszasan utazni nyafogó kicsikkel a hátsó ülésen? Hova is tartsunk, ha biztosra mennénk játékos programok, érdekes látnivalók és kényelem tekintetében?
A mesterséges intelligenciák ma már nem csak a sci-fi filmekből ismert gyilkos gépek, amelyek az emberiség pusztulására törnek. Bár kevésbé látjuk, de a mindennapjainknak egyre több olyan része van, ahol komoly segítséget kapunk ettől a technológiától. Lássuk, honnan indultunk és hol tartunk most!
Az értékesítés, legyen szó bármilyen területről, a cégek, vállalatok egyik legfontosabb fegyvere, elvégre ezen áll vagy bukik, hogy egy termékből, szolgáltatásból siker lesz-e, vagy a feledés homályába vész. Lássuk, kik művelték a világon a legjobban ezt a műfajt, és mit érdemes ellesni tőlük.
Hogyan készüljünk rá és mi lesz utána? Egy csokorba szedtük és megválaszoltuk a NAV-bekötéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket
Folyamatos rettegésben élni kitalált vagy a média által felfújt veszélyforrások miatt nemcsak idő- és energiapocsékolás, de esetenként káros is lehet. Cikkünkben néhány példán keresztül bemutatjuk, miért jobb tájékozódni, mint szolgaian követni a „jobb félni, mint megijedni” stratégiát.