HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő

Mélypontok mindenki életében vannak, Péterfy-Novák Éva író, az Egyasszony és A rózsaszín ruha szerzője azonban kicsit mintha többet kapott volna ebből a gyerekvállalás környékén. Hogyan nyerhető vissza az erő a trauma után, és mi kell ahhoz, hogy az önbizalom újra az életünk része legyen?

„Álmosan megvizsgál, közli, hogy szülünk, és igyekezzek, mert nem ér rá, tíztől teniszezik. Kapok valami injekciót, hogy gyorsabban menjen a dolog. Kádár doktor leereszkedően megpaskolja a fenekem, és megcsipkedi az arcom. Elkezdődnek a fájások, nagyon hirtelen és nagyon intenzíven. Tágulni viszont nem tágulok. A fejem fölött megbeszélik, milyen jó teniszmeccs lesz ma, és a doktor közli, kurvára sietnie kellene, mert a főnökkel játszik, nem késhet el. Miközben bennem turkál, részletesen ecseteli a szülésznőnek és a nővérkéknek, hogy ha minden jól megy, nemsokára
főorvos lehet, persze ehhez elkerülhetetlen az »öreg« ajánlása… A doktor szól egy másik szülésznőnek, aki nemrég érkezett, hogy adjanak még egy injekciót, szalad az idő, ő meg nem tud itt dekkolni egész nap. […] Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan
súlyosan sérült csecsemő”

– olvasható az Egyasszonyban, Péterfy-Novák Éva önéletrajzi írásában, ami túl van a 8. kiadáson, és sikeres színdarab is született belőle.

Ezzel a szüléssel kezdődött az a traumasorozat, amely Éva anyaságát és házasságát az első években végigkísérte. Zsuzsika súlyos fogyatékkal jött a világra, fokozatosan leépült, ahogyan közben Éva ingatag házassága is.

A legfájóbb veszteség

„Pelenkázás közben üt meg először, amikor arra a határozott utasítására, hogy kezdjem el füzetbe írni, mikor mire és mennyit költök, közönyösen fakó hangon nemet mondok” – olvasható a könyvben. Ott egy verbálisan és fizikailag egyre durvábban bántalmazó férj és egy halva született
fiúgyermek a terhesség utolsó heteiben. A szikáran megírt történet főszereplője, Éva, nem sír, teszi a dolgát, akkor is, amikor kiderül, hogy Zsuzsika gyógyíthatatlan, és akkor is, amikor a halott magzatot kell megszülnie. A 23 éves kislányból aztán nő lesz, aki egyre többet szól vissza a férjének, a torkában egyre erőteljesebben érzi a gombócot, ami csak a különváláskor szűnik meg. A traumák ellenére Éva visszaszerzi az önbizalmát, az önbecsülését, új életet kezd, újra családot alapít, egészséges gyerekeket szül.

Péterfy-Novák Éva
©

Ha néha elrejtve, félretéve, de a rettenet mellett végig ott van az életszeretet, az erő, az életigenlés is. Története jó példa lehet arra, hogyan lehet felállni egy ilyen élethelyzetből, fejlődni a traumából, és erőt meríteni az önbizalomvesztésből. „Az önbizalom elvesztése egy folyamat, ami végig ott volt ebben a történetben. Az első rettenetes önbizalomvesztésem akkor történt, amikor az első traumatikus szülésem után megtudtam, hogy nem
produkáltam tökéletes utódot. Szégyenletes dolognak éltem meg. Tudtam, hogy ez nem az én hibám, mégis valahogy így csapódott le bennem. Ezt elfogadni hosszabb idő volt, mint utána bármelyik veszteségemet” – mondja Péterfy-Novák Éva.

Cziglán Karolina pszichológus szerint az életünk során többféle krízist átélünk. Van, ami természetes módon következik egy-egy új élethelyzetből, mert olyan feladatokkal találjuk szembe magunkat, amelyekhez még nem állnak rendelkezésre a megküzdési módjaink. Ezt hívják normatív
krízisnek. Ilyen például a kamaszkor vagy a szülővé válás. A másik fajta krízis az, amikor valamilyen sorscsapásszerű esemény történik, például bűncselekmény áldozatai leszünk, baleset ér minket, vagy elveszítünk valakit, akinek a halálára nem voltunk felkészülve. Ez mindig veszteségélménnyel, a biztonságérzet elvesztésével, az önértékelés megroppanásával jár, hiszen átéljük, hogy valami fölött elveszítettük a kontrollt. Kicsúszik a talaj a lábunk alól, szokták mondani, és az érzés pontosan ilyen.”

Az építkezés alapköve

Éva évtizedekig hordozta magában a traumákat: „Nem gyászoltam el a magzatomat, nem gyászoltam el a lányomat, a bántalmazó házasságomat. Úgy gondoltam, ez így van rendjén. Mint egy droid, csak mentem tovább, nem mutattam semmit, de nagy árat fizettem azért, hogy rájöjjek,
ez így egyáltalán nincs rendben. Sokszor elájultam, gyakorlatilag Zsuzsival végig voltak ájulásos tüneteim. Idővel nyilvánvalóvá vált számomra, hogy kellene keresni valamilyen feloldó dolgot. Keresgéltem is, de harminc évig nem sikerült rátalálnom.”

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben tanult vagy tudattalan mintáinkkal foglalkozunk.

Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Aztán történt valami. 2009-ben Geréb Ágnest letartóztatták, Éva lánya, Zsuzsika éppen aznap lett volna 25 éves. Előtörtek az érzései, első indulatával írt egy bejegyzést a Facebookra Geréb Ágnes védelmében, amelyben tőmondatokban benne volt a szülése története is. Az is, hogy a szülést vezető Kádár doktor – akiből később tényleg főorvos lett – már nyugdíjasként tengeti életét. Nem tartóztatták le, ahogy Geréb Ágnest. Éva azt hitte, már rég túl van ezen a történeten, de tévedett. Négy évvel később egy terápián jött elő újra, akkor a terapeuta tanácsolta Évának, hogy próbálja
meg ezt leírni, pontosan olyan szikár, tőmondatos stílusban, ahogy azt a bejegyzést. Megszületett a Zsuzsák története, aztán a többi darab, szinte egy szuszra. Ott volt már benne az egész könyv, meséli.

„A második válásom után éreztem rá, hogy az elengedés sokkal könnyebb, ha megadom magamnak, hogy gyászoljak, sírjak, dühöngjek magamban. Két hónapig csak sírtam. Mindezt úgy, hogy volt egy olyan édesanyám, aki mikor látta, hogy nem vagyok jól, szó nélkül megfogta a két gyerekemet, és elvitte őket kirándulni, vagy javasolta, hogy aludjanak nála. Nagyon sokat segített abban, hogy kigyászoljam magam, és közben a gyerekeim ne lássák a kétségbeesésemet. Ma már megengedem magamnak, hogy sírjak, szomorú legyek ahelyett, hogy évekig, évtizedekig őrizgessem a fájdalmat” – mondja Éva, ami egybecseng a pszichológus véleményével.

Ha az ember feldolgozza az őt ért veszteséget, beépíti a személyiségébe az élményt, fejlődik annak nyomán, amit tapasztalt, akkor érettebb, erősebb emberként kerülhet ki a krízisből

– magyarázza Cziglán Karolina. – Hogy erre valaki képes-e, az leginkább a személyiségén múlik: mennyire rugalmas, mennyire hajlamos arra, hogy jelentést tulajdonítson a vele történteknek, mekkora a stressztűrő képessége. És vannak-e körülötte támogató személyek. Mert ez is fontos.”

Humor és sisterhood

Bár Éva csak később tanult meg gyászolni, a megküzdésben sokat segített neki állhatatos, kitartó személyisége, a humor és az a megtartó női energia, amely a nehéz időszakban végig körülvette.

Mindig is tudtam a saját nyomorúságomon röhögni.

"Zsuzsi biztosan nagyon vicces lány lett volna, ha mindezt érti. Szerintem létezik egy női energia, és ha ez megadatik, tudod használni. Áldás és segítség. Nekem a mai napig jelen van az életemben. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Sokszor csak az együtt röhögés is gyógyító, vagy például az egyik nagynéném, amikor rosszul voltam,
mindig csinált nekem madártejet, amiben a szíve is benne volt. Tudtam, hogy ott van velem, vigyáz engem. Ahhoz, hogy ki tudj jönni a gödörből, először akarni kell.

Szükség van a vágyra, hogy újra erős akarjál lenni.

"Én akaratos fajta vagyok, ez esetben ez előnyömre vált.”

A pszichológus azt mondja, a legjobb, ha az ember akkora kihívásokkal találkozik, amekkorák új megoldások kifejlesztésére sarkallják, de még nem roppan bele. Ezt sajnos nem lehet megrendelni az élettől, ám segítséget lehet kérni, ha túl nagyra sikerült a teher. Sok minden utólag is feldolgozható, és ha nem is minden seb gyógyul be tökéletesen, meg lehet tanulni békében együtt élni a múltunkkal, és abból megerősödve szembenézni a jövőnkkel.

Szerző: Nagy Melinda



Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.