#cukor


Kalóriamentes, és mégsem fogyunk tőle, mi az?

Nem segítenek a fogyásban, nem biztos, hogy ártalmatlanok, de arra sincs bizonyíték, hogy veszélyesek lennének. Befolyásolhatják az anyagcserénket, de rákot valószínűleg nem okoznak. A boltokban is kapható mesterséges édesítőszerekről már sok mindent tudunk, de még mindig nagyon keveset. Két magyar kutatóval beszélgettünk, hogy választ kapjunk egy életbevágó kérdésre: egy kanál cukrot vagy inkább a „kis fehér pötyit” tegyük a kávénkba?





A Coca-Cola még az adóemelésből is üzletet csinál

Franciaországban már 2012 óta érvényben van a szódaadó, ez olyan, mint nálunk a csipszadó. Tehát az agyoncukrozott szénsavas üdítőket adóztatják, köztük a Coca-Cola termékeit. De a nagy amerikai cég a jelek szerint az adócsapásból is jól jön ki, vagy legalábbis mindent megtesz ezért.

hvg.hu

Megvan, mi felelős az elhízásért?

A sok zsír fogyasztása a felelős az elhízásért és nem a cukorban vagy fehérjében gazdag étrend – ez állapították meg a Kínai Tudományos Akadémia kutatói nagyszabású egérkísérletükkel.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI




Olcsóbb lehet a cukor

Cukorárcsökkenést hozhat az Európai Unión belüli túltermelés, írta csütörtöki számában a Világgazdaság, a lapnak Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének főtitkára nyilatkozott a témában.

hvg.hu