Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Március elején minden korábbinál agresszívabban kezdett terjedni a világon az új koronavírus: már 114 ország érintett, világszerte 120 ezren fertőződtek meg.
A betegek több mint felét gyógyultnak nyilvánították, de a halálesetek száma már meghaladja a négyezret. Ami még aggasztóbb, hogy március 1-11 között már 3300 fölött volt a napi új esetek száma, míg februárban még csak 2600 fertőzést azonosítottak naponta.
Hasonló mértékben ugrott meg a COVID-19 kórokozóval összefüggő halálesetek száma: már a világ 25 országából jelentettek elhalálozást; március elején naponta már átlagosan 135 halálesetről kaptunk hírt (ami a februári 94-hez képest hatalmas ugrás), kedden volt a rekord 302 halálesettel.
A vírus terjedését, a fertőzöttek, gyógyultak és elhunyt betegek számának alakulását interaktív infografikánkon követheti.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.