Van egy amerikai város, ahol 66 napon át tart az éjszaka
November 18-án szerdán leszállt a sarki éjszaka az amerikai Utqiagvik nevű településre, ami azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd az ott élők.
November 18-án szerdán leszállt a sarki éjszaka az amerikai Utqiagvik nevű településre, ami azt jelenti, hogy a következő több mint két hónapot teljes sötétségben töltik majd az ott élők.
hvg.hu
Az elképesztő gyorsulás záloga három erős villanymotor és az összkerék-hajtás.
hvg.hu
Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
hvg.hu
Kicsinyes szőrszálhasogatásokkal, bírósági keresetekkel és szélsőséges forgatókönyvekkel igyekszik átírni demokrata ellenfele, Joe Biden győzelmét Donald Trump amerikai elnök, aki a vesztes bélyege ellen folytat szélmalomharcot.
Nagy Gábor
Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
MTI
Az Egyesült Államok politikailag a Mayflower (Galagonyavirág) nevű hajón született meg négyszáz évvel ezelőtt, mielőtt a törékeny és óceánjárásra voltaképp alkalmatlan hajóról puritán szülei az „Új Izrael”, az „Új Ígéret Földje” területére léptek volna. A zarándokok borzalmas dolgokat éltek meg addig, és nem kevésbé borzalmasak vártak rájuk a parton. Jelentős részük pár hónappal később már nem is élt.
Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
hvg.hu
Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
hvg.hu
Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
hvg.hu
Ez történik, ha egyszerre kell védekezni a koronavírussal szemben, és teljesíteni a gyerekek kívánságait.
hvg.hu
Újra járványügyi korlátozásokat jelentett be a miniszterelnök, de a nagyobb gazdasági akciótervre még várni kell; alkotmánymódosítással tennék lehetővé, hogy változzon a közpénz fogalma; 4,7 százalékkal esett vissza a GDP. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az országban 11 millióhoz közelít a diagnosztizált fertőzöttek száma. Néhány állam szigorítással próbálkozik, az elnök azonban nem akar lezárást.
MTI
Ha a még hivatalban lévő amerikai elnök nem fogadja el a választói akaratot, azzal az olyan populistáknak mutat példát, mint Orbán vagy Morawiecki, írja a New York Times szerzője.
hvg360
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint két olyan jogi eljárás is folyamatban van az amerikai bíróságokon, amelyet a TikTok betiltása miatt indítottak. Amíg azokban nincs döntés, a szolgáltatás alól sem húzzák ki a szőnyeget.
hvg.hu
Az Egyesült Államokban hetek óta mindenütt erőteljesen terjed a koronavírus.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az 59 éves politikus Barack Obama alatt is szerepet vállalt, de dolgozott Al Gore mellett is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az egykori budapesti nagykövet fia két fontos külpolitikai pozíció betöltésére is esélyes.
hvg.hu
Amerikai járványadatok alapján igyekeztek meghatározni kutatók, mik voltak azok a helyszínek, illetve tevékenységek, amelyek hozzájárultak a koronavírus gyors elterjedéséhez a tengerentúlon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A republikánusok csalási vádjai legitimációs gondokat okozhatnak Bidennek, de a 2020-as választás potenciális hosszú távú következményei még riasztóbbak. Vélemény.
Felcsuti Balázs