Metálzenész is volt a Capitoliumba betörő tüntetők között
Az Iced Earth frontembere nem csak a színpadról szidja a demokratákat.
hvg.hu
Jon Schaffer a nézeteit sosem rejtette véka alá, rendszeresen nyilatkozik is róluk, sőt Sons Of Liberty néven zenekart is alapított, hogy zenével is megtámogassa a Trump-párti elképzeléseit. Mint a Lángoló gitárokkiszúrta, Schaffer nemcsak a színpadon és interjúkban aktív, hanem ott volt szerdán a Capitoliumba betörő tömegben.
Schaffer szerint egyébként a politikai elit célja nem más, mint egy világkormány, a mostani világjárvány pedig része az emberiség elleni profithajhász összeesküvésnek. Nemrég a Die Weltnek nyilatkozott, ahol elmondta: az amerikai törvényhozás nem a megfelelő emberekkel húzott ujjat, és hogy ha valaki erőszakot alkalmaz velük szemben, ők is ennek megfelelően fognak reagálni.
Szerdán Trump-párti tüntetők törtek be a washingtoni törvényhozás épületébe, három és fél óra alatt tudták csak kiszorítani onnan őket a rendőrök. Az amerikai elnök nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó távozni a hatalomból, az alelnöke nyíltan fordult ellene, amikor az eredmény megváltoztatására kérte. Az incidensben négyen meghaltak.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.