#Európai Unió

Orbán: Ezeket a libernyákokat elviszem a hátamon

A fél életét edzőtáborokban és öltözőkben töltötte a miniszterelnök saját bevallása szerint, így voltak praktikái, hogyan kell egy maratoni EU-s költségvetési tárgyalást kibírni. De ellenfeleit nem győzte le, szerinte vannak, akik „gyűlölnek minket” és újra meg fogják támadni hazánkat.





Az EP még alakítana az uniós alkun

Csütörtökön szavaz az Európai Parlament (EP) arról az ötpárti állásfoglalásról, amelynek aláírói sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az uniós vezetők meggyengítették az uniós költségvetés jogállamisági feltételrendszerét. Jelezték azt is: meggyőződésük, hogy az eljárás csak eredetileg javasolt szavazási feltételek mellett működhet hatékonyan – írja az Eurológus.


Mindenki győztesnek érzi magát és a "történelmi" jelzőt emlegeti a brüsszeli alku után

Az indulatok nyílt felszínre törésével színezett, maratoni csúcstalálkozóján az EU állam- és kormányfői végül olyan egyezséget kötöttek a hétéves költségvetésről és a mentőalapról, hogy mindenki győztesként térhet haza. A magyar és a lengyel kormányfő például azzal, hogy országuk úgy jut újabbeurómilliárdokhoz, hogy sikerült elmismásolni a jogállamiság kritériumának alkalmazását.









Spiegel: Elég volt Orbánból és a többiekből!

Az Európai Tanács elnökének javaslata a jogállami kritériumokról a Spiegel szerint annyira nehézkes és vérszegény, hogy a magyar kormányfő és illiberális kollégái gond nélkül megtorpedózhatnak majd bármilyen kísérletet, amely megtagadná tőlük a pénzügyi alapok kifizetését.


Die Welt: Állítsátok meg Orbán Viktort, mert meg lehet fékezni!

Két neves nemzetközi civil szervezet is úgy látja, hogy megálljt kell parancsolni a magyar miniszterelnöknek az uniós pénzek szétosztásáról is döntő EU-csúcson. Véleményük szerint ugyanis mindenképp meg kell gátolni, hogy a nyugati adófizetők pénzén folytatódjon tovább a jogállamiság leépítése Magyarországon.