Az Európai Unióban a csomagolások (például joghurtos poharak és vizes palackok) teszik ki a felhasznált műanyagok mintegy 40 százalékát és a műanyaghulladék több mint 60 százalékát. A műanyag csomagolás egyúttal a legalacsonyabb uniós újrafeldolgozási aránnyal (alig több mint 40 százalék) rendelkező csomagolástípus. A probléma kezelése érdekében az Európai Bizottság 2018-ban elfogadta az úgynevezett műanyag-stratégiát, amely módosította a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 1994-es irányelvet (PPWD), és több mint kétszeresére – 2025-ig 50 százalékra, sőt 2030-ig 55 százalékra – növelte a jelenlegi újrafeldolgozási célértéket. E célértékek teljesítése jelentős lépés lenne az Unió körforgásos gazdaságra vonatkozó céljainak elérése felé.

Nem szabad alábecsülni a tagállamok előtt álló feladatot, hiszen az újrafeldolgozásra vonatkozó új, pontosabb beszámolási szabályok és a műanyaghulladék-kivitel szabályozásának szigorítása miatt Unió-szerte csökkenni fog a bejelentett újrafeldolgozási arány – áll az Európai Számvevőszék szerdai közleményében. „Az EU csak úgy lesz képes elérni a céljait, ha visszájára fordítja a jelenlegi helyzetet, amikor is több hulladék kerül az égetőbe, mint újrahasznosításra" – nyilatkozta Samo Jereb, az áttekintésért felelős számvevőszéki tag, aki szerint a Covid-járványt kísérő egészségügyi aggályok miatt ismét megugrott az egyszer használatos fogyasztási cikkek használata, ami újra ráirányítja a figyelmet arra, hogy a műanyagok jóformán megkerülhetetlen elemei a gazdaságainknak, ugyanakkor egyre nagyobb veszélyt jelentenek a környezetre.

Az Európai Számvevőszék kiemelte, hogy Európai Bizottság tervei között szerepel a csomagolástervezési szabályok (az ún. lényeges követelmények) felülvizsgálata, mivel azok gyakorlati végrehajtását jelenleg lehetetlennek tartja. A számvevők szerint így a csomagolástervezés során nagyobb hangsúlyt kaphat az újrafeldolgozhatóság, és az új szabályok ösztönözhetik az újrahasználatot. Az új uniós szabályok a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszereket is harmonizálnák és megerősítenék, hogy azok (pl. díjmodulációs rendszerek vagy akár betétdíjas rendszerek révén) jobban segítsék az újrafeldolgozhatóságot, és ne csak a csomagolás súlyának csökkentésére törekedjenek, amint most a többség teszi.

A PPWD-irányelv módosítása szigorította az újrafeldolgozási arányok kiszámítására vonatkozó követelményeket. Erre azért volt szükség, mert jelenleg a tagállami adatok nem igazán pontosak és lehetetlen összehasonlítani őket. Az új számítási módszerek remélhetőleg megbízhatóbb képet adnak majd arról, hogy ténylegesen milyen arányban hasznosítják újra a műanyag csomagolásokat. Becslések szerint csak emiatt nagymértékben – a jelenlegi 42 százalékról alig 30 százalékra – visszaeshetnek a bejelentett újrafeldolgozási adatok.

Az uniós újrafeldolgozási kapacitás növelésének nehézségeit tovább tetézi az új, hamarosan hatályba lépő Bázeli Egyezmény, amely szigorúbb feltételekhez köti a műanyag hulladékok külföldre szállítását. Műanyag csomagolási hulladékuk kezelésében és újrafeldolgozási célértékeik elérésében az uniós tagállamok ugyanis nagymértékben támaszkodnak az EU-n kívüli országokra. (Emlékezetes példája ennek, amikor Malajzia elkezdte visszaküldeni az uniós országok szemetét.) 2021 januárjától azonban javarészt tilos lesz a műanyaghulladékok szállítása.

A számvevők szerint mindez – az unión belüli kezelési kapacitás hiányával együttesen – szintén veszélyezteti az új célértékek elérését. Emellett így gyakoribbá válhatnak az illegális szállítások és a hulladékkal összefüggő bűncselekmények, amelyekkel szemben az uniós jogszabályi keret nem tud eredményesen fellépni.