Vízhiányos városokban fog élni az emberiség jelentős része
Komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet, ha nincs elég víz. Ráadásul a vízhiány nem csak a közeljövő problémája: napjainkban, fejlett országokban is küzdenek ez ellen.
Komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet, ha nincs elég víz. Ráadásul a vízhiány nem csak a közeljövő problémája: napjainkban, fejlett országokban is küzdenek ez ellen.
Arra figyelmeztetnek a kutatók, hogy a növények egy jelentős része képtelen lesz kicsírázni, annyira meleg lesz az elkövetkezendő ötven évben. Ha pedig nem tudnak csírázni, nem élik túl.
A koronavírus-járvány rövid távú hatása, hogy sosem látott arányban csökkent a világ CO2-kibocsátása. Amint a pandémia után az élet visszatér a normális kerékvágásba, a környezetszennyezés ismét lendületet vesz, ám a válság olyan változásokat is elindított, amelyek hosszabb távon is fenntarthatóbbá tehetik a társadalmunkat.
A hiteles kézműves termékekre világszerte egyre nagyobb a kereslet, a legtöbb hazai kézműves azonban nem tud ebből megélni. Szélmalomharcot vívnak a szuvenírboltok által kínált ázsiai tömegáruval, ugyanis semmilyen szabályozás nem vonatkozik arra, mit nevezünk kézműves terméknek. A gazdasági megtérülés és a hagyományőrzés között egyensúlyoz a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet.
Az állateledelként is szolgáló szója miatt ugyanis erdőket irtanak ki. Két dolog azonban megakadályozza a fenntartható és környezetbarát állateledeket készítését: az ár és a jogszabályok.
Szabó Adrienn dietetikus most megjelent könyvében azt mutatja be, hogy minden külföldi szuperélelmiszernek megvan a hazai megfelelője. Arról beszélgettünk a szakemberrel, hogy a fenntartható, egészséges és környezetbarát étkezés nem mindig fedik egymást, hogy miért vette fel a harcot a bloggerekkel és influencerekkel, és hogy miért evett – kis túlzással – egy hétig jégcsapretket.
A kozmetikai óriáscég is feltünteti majd minden terméke esetén a weboldalon, hogy azok milyen környezeti és társadalmi hatásokkal járnak.
Egyre kevésbé jár pluszköltséggel, ám a gondos tervezést továbbra se tudjuk megspórolni, ha passzívházat szeretnénk építtetni -– a rezsiköltségünk viszont a tizede lesz. Az építészetben is egyre erőteljesebben teret kap a fenntarthatóság és az a szemlélet, hogy a környezetünknek is a lehető legkevesebbet ártsunk.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) kutatásából kiderül, hogy kevesen érzik az egyéni felelősségvállalás fontosságát, a globális összefogást és a döntéshozók szerepvállalását viszont a legtöbben elengedhetetlennek tartják.
Bár rengeteg pénzt költöttek rá, Chilében eléggé félrement az erdőültetési program.
Munkával és a természethez való közelséggel magyarázta a hosszú élet titkát Bálint György, aki 100 éves korában vasárnap este hunyt el. A fenntartható élelmezéssel, gazdálkodással kapcsolatban is számos hasznos tanácsot adott.
Nagyszabású tervről beszélt a Bloombergnek az osztrák környezetvédelmi miniszter.
Ráadásul a cég által fejlesztett térkő állításuk szerint tartósabb a betonnál, és egy átlagos családi ház energiaszükségletét biztosítani tudja 20 négyzetméternyi ilyen burkolat.
Országonként eltérő okok vannak, de a fenntarthatóság szinte mindenhol a lista vége felé található.
Kidobásra ítélt élelmiszerek, kerti zöldhulladék, trágya, valamint emberi ürülék – egy spanyol cégnél egy új módszert dolgoztak ki arra, hogy a szerves hulladékból bioszenet készítsenek.
Épületeinkkel jobban szennyezzük a levegőt, mint azzal, hogy közlekedünk. A fenntartható jövő érdekében tehát minél gyorsabban át kellene állnunk a passzívházakra. De mitől is passzív egy ház, mennyivel drágább, és miért ad okot az aggodalomra, ha az olcsó passzívházas technológiájával Kína megpróbálja átrendezni a piacot? Szekér László építészt kérdeztük, aki kifejtette elméletét a zöld városokról is.
Újrahasznosított luxusnejlon milliókért.
Össznemzeti sport lett a kenyérsütés. Hogyan készítsünk kovászt? Lehet-e kovász nélkül kenyeret sütni? Milyen a jó kenyérrecept? Kakaós csiga házilag? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kereső, fotókkal és videókkal gazdagon illusztrált írásokkal lehet találkozni nem csupán a közösségi médiában, de a legnagyobb látogatottságú híroldalakon is. Úgy tűnik, a vírusjárvány megfékezésére bevezetett karantén hatására a magyarok ráébredtek arra az elvre, amivel nagyszüleink tökéletesen tisztában voltak: az önellátás bizony fontos dolog! Vélemény.
Környezeti szempontból és az állatvédők szemszögéből is igencsak támadható a selyem. Már van olyan divatcég, amelyik felhagyott a forgalmazásával, ám van egy probléma: kistermelők millióinak megélhetése kerülhet veszélybe.
Egyre gyarapodnak a húshelyettesítők és műhúsok, ám közel sem biztos, hogy fenntarthatóbb az előállításuk, mint a legtöbb hústerméknek. Itthon még csak módjával terjednek, de van olyan szereplő, amely szerint hamarosan a húskereskedelem 20 százalékát ilyen termékek adhatják.