Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Klímaváltozás, növekvő népesség, elavult infrastruktúra, tudáshiány és pazarló hozzáállás. Ezek együttesen adják a vízhiányos városok problémáját, ami a közhiedelemmel ellentétben nem a jövő veszélye, ami csak a fejlődő országokban lesz jelen, hanem Los Angelestől Tokióig, Londontól Barcelonáig már most jelen van. Ha nem akarjuk, hogy elérkezzen az a bizonyos nulladik nap, amikor nem folyik ivóvíz a csapból, akkor már most azonnal lépéseket kell tennünk ennek az érdekében. Mert ha nem teszünk, akkor a század során az emberiség egyre jelentősebb hányada fog vízhiányos városokban élni - írja a Másfélfok.hu-n megjelent cikkében Ligetvári Krisztina.
Egyre többen laknak városban: 2018-ban már a világ népességének a körülbelül 55 százaléka városi településeken élt, 2050-re ez az arány pedig várhatóan eléri majd a 86 százalékot.
A népességrobbanás, összekapcsolódva az urbanizáció terjedésével, növekvő erőforrás- és nyersanyagszükségletet eredményez. A városiasodás jelenlegi formái a világ vízzel kapcsolatos gondjait csak növelik: az olykor több tízmilliós lakosú, gyorsan növekvő megavárosok sokszor tervezés nélkül növekednek. Infrastruktúrájuk áttekinthetetlen, és képtelen kielégíteni az egészséges ivóvíz iránti igényeket.
Az összes vízzel kapcsolatos probléma leginkább ezekben a nagyvárosokban összpontosul: így a felszín alatti vizek túlzott kihasználása, elszennyeződése, a járványok, az esővizek elvezetésének hiánya és az árvizek.
Jelenleg 700 millió városlakó él higiéniás ellátás nélkül, ami a legtöbb esetben rossz egészségi állapothoz vezet, 156 milliónak pedig kiépített vízforrás sem jut.
Az időszakos, szezonális vízhiánnyal szembenézni kényszerülő városlakók száma a 2000. évi 500 millióról 2050-re 1.9 milliárdra fog emelkedni az az ENSZ szervezeteinek és nemzetközi szervezeteknek az erőfeszítéseit a víz- és szennyvízkezelési kérdésekben koordináló UN-WATER előrejelzése szerint.
Dél-Afrika második legnépesebb települése, a több mint 4 millió lakosú Fokváros lehet az első nagyváros a világon, ahol a lakosságnak hozzá kell szoknia a tartós édesvízhiányhoz, és ennek nyomán a rendszeres, tartós vízkorlátozáshoz: 2018 februárjában már 50 liter/napra kellett korlátozni az egy főre jutó vízfelhasználást. Ennek az oka pedig komplex: kevés eső esett, így tartós szárazság alakult ki, ez pedig a rohamosan gyarapodó népesség fogyasztásának nagyarányú növekedésével párosult. Mindehhez elavult vízmenedzsment, infrastruktúra és technológia is társult.
A kialakult helyzet felveti az eddigi klímajóslatok pontosságának kérdését is, mivel a mostani szintet 2025-re prognosztizálták, azaz a vízválság sokkal előbb következett be, mint várták.
Fokváros az egyik legérzékletesebb példája ennek a jelenségnek, de számos más városban is beindultak hasonló folyamatok: Los Angeles édesvizének nagy része például elveszik a rosszul karbantartott infrastruktúra miatt, emellett jelentős a párolgás és a klímaváltozás erősíti az aszályt is: mindez mára oda vezetett, hogy a város 80 százalékban vízbehozatalra szorul.
De az Amerikai Egyesült Államok számos más nagyvárosa néz szembe potenciális vízhiánnyal a közeljövőben, úgy, mint: San Francisco, El Paso, San Antonio, Houston, Salt Lake City, Atlanta, Miami.
Az okok hasonlóak: éghajlatváltozás, hőmérséklet-emelkedés, tengerszint emelkedés, a szárazság rohamos növekedése, szélsőséges csapadékeloszlás, valamint az ebből következően kiszáradó tározók. Mindez összekapcsolódik a népesség rohamos növekedésével, valamint az emberek pazarló vízhasználatával.
Bár Tokióban hatékony a vízhálózat, ha az előre jelzett elhúzódó aszályos időszakok bekövetkeznek, akkor valószínűleg az eddigi víztakarékossági intézkedések sem lesznek elegek. Mivel Tokió nagymértékben támaszkodik a felszíni vizekre, a város vízének mindössze 30 százaléka származik a földalatti víztartó rétegekből és kutakból, ezért az új ciklikus aszályok idején nincs elegendő alternatív forrás. A túl heves esőzések viszont elszennyezik a vizet, a vízminőség romlását eredményezve, ahogy ez 2017-ben meg is történt.
A spanyol főváros naponta 800 000 liter vízveszteséget szenved el a város az elavult infrastruktúra következtében. Barcelona pedig egy természetes vízhiányos területen fekszik. Ehhez párosul a városba irányuló nagyarányú tömegturizmus, ugyanis évente több mint 10 millióan keresik fel a várost és a vízkrízis máris jelen van: az aszályok miatt már 2008-ban soha nem látott mértékű vízhiány lépett fel. A nyári évszak előtt a nagyváros víztározóinak telítettsége mindössze 25 százalékos volt. A nyilvános figyelemfelhívó kampányok, és a szigorú felhasználási korlátozások mellett – mint például locsolási tilalom, szökőkutak leállítása – kénytelen volt a város Spanyolország más részeiből és Franciaországból vizet importálni. Egy sótalanító üzemet is létesítettek, amely napi 200 millió liter vizet szolgáltat, a város ivóvízellátásának majdnem egynegyedét.
London jó példa a nagyvárosokban rohamosan növekvő népesség okozta ellátási gondokra, tehát a túlnépesedés és urbanizáció összefonódására. Lakossága 2050-re előrejelzések szerint eléri a 11 millió főt, és már most is a londoniak fogyasztják a legtöbb vizet az országban - napi 149 litert– ami 5%-kal magasabb az országos átlagnál. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, a város 2025-ben már ellátási problémákkal, 2040-ig pedig súlyos hiánnyal lesz kénytelen szembenézni. Ehhez még hozzáadódik, hogy az előrejelzések szerint az éghajlatváltozás hatására tovább csökken a rendelkezésre álló vízmennyiség a nyári hónapokban, amikor leginkább szükség lenne rá.
Az Egyesült Királyság szennyvíztisztító cége, a Thames Water becslése szerint, a vízellátás és -kereslet közötti különbség napi több mint félmilliárd literre nő, ha a város nem tesz megelőző lépéseket. A veszély korántsem csak a jövő kihívása: 2012-ben már voltak ellátási gondok, amikor két nagyon száraz tél komolyan veszélyeztette a vízellátást. Locsolási tilalmat kellett bevezetni, lekapcsolták a szökőkutakat, mivel vízellátásuk elapadt – az intézkedést egész nyáron fenn kellett tartani – és már komolyabb korlátozásokon gondolkozott a városvezetés, amikor szerencsére megérkezett egy hevesebb esőzés. Ezen intézkedések bevezetésének egyik fő oka itt is a szivárgó csövek okozta nagy vízveszteség volt, amely ebben a kritikus időszakban már vállalhatatlan mennyiségű veszteséget okozott. A város változékony és egyre szélsőségesebb éghajlata, az elmúlt években erős nyomás alá helyezte a londoni vízellátást, és az öregedő csövek nem képesek megbirkózni a rájuk nehezedő nyomással.
