Az évszázad eddigi legnagyobb olajtalálatát érhette el a BP
Brazília partjai mellett fedeztek fel egy nagy olajmezőt, akkorát, amelynél nagyobbat utoljára 1999-ben találtak.
Brazília partjai mellett fedeztek fel egy nagy olajmezőt, akkorát, amelynél nagyobbat utoljára 1999-ben találtak.
A német határon, egy üdülősziget közvetlen közelében bukkantak egy jókora tengeri szénhidrogén-lelőhelyre. Ha elkezdik felszínre hozni az ott lapuló fosszilisokat, az a lengyelek energiabiztonságát mindenképpen megdobja. Viszont a sziget lakosai már most felszólaltak a projekt ellen, mert féltik a tengeri élővilágot, a helyi turizmust és a saját egészségüket.
Két friss kormányrendelet alapján az állami földgáz-nagykereskedő (MVM CEENergy) jövőre az év első három és utolsó három hónapjában átveheti a 2022-ben a mostani ár többszörösén betárolt, azóta csak a pénzt emésztő gáztartalékot. A tartalékot így fel lehetne számolni, könyvelési szinten nagy, de egyszeri tétel lenne a CEENergy elkülönített rezsiveszteségében.
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet az Orbán-kormány, az akár több százmilliárd forintos veszteséget pedig megpróbálja a rezsivédelem amúgy is megtépázott paravánja mögé rejteni.
Mindeközben épp a napokban szavaznak az EU-s tisztviselők az orosz földgáztól való függetlenedésről.
Ha Ukrajnából nem jön gáz, érkezik majd délről. Az olcsó energiához barátok kellenek, nem ellenségek – mondta a miniszterelnök.
Egyes hírek szerint Várhelyi Olivér akadályozza, hogy az Európai Bizottság elfogadja az orosz energiától való függetlenedés tervét kedden, a brüsszeli testület azonban már meg is hirdette az erről a döntésről szóló sajtótájékoztatót.
A magyar olajmulti amúgy is erős Pakisztánban, három új gázkutat állíthat termelésbe.
Az európai kivitel szinte teljesen megszűnt, a Gazprom exportrészlegén 600 alkalmazottból mára csak pár tucat maradt. Az orosz gázvállalat a részleg pár éve nagy csinnadrattával átadott szentpétervári palotájának eladását fontolgatja.
Bár Chris Wright szerint nincs éghajlati válság, visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint tagadná az éghajlatváltozást.
Szijjártó Péter szerint történelmi megállapodásról van szó.
Jelentősen megnőtt az idei télen a földgázfogyasztás Magyarországon: a december és február közötti három hónapban félmilliárd köbméterrel több gázt égettünk el, mint egy évvel korábban – írja a G7.hu.
Az adat nem jó, de még nem is tragikus.
Most már bármely hazai tárolóban tárolhatják.
Három nap alatt 17 százalékos volt az árzuhanás.
Az ügy elsőrendű vádlottja akár 11 évre börtönbe kerülhet.
Az orosz gáz európai tranzitjának beszüntetéséről hozott ukrán döntés nem fenyegeti az EU ellátásbiztonságát, legfeljebb az útvonalak változnak, és néhány év múlva már komoly gázfelesleg alakulhat ki.
Miután januártól leállt a nyersanyag tranzitja Ukrajnán keresztül, már csak Kiskundorozsmán át Szerbiából érkezhet Európába orosz gáz, amelyet a Moszkvával és az Gazprommal baráti viszonyt ápoló Magyarország oszthat szét.
A hírügynökség gazdasági szemleírója arra számít, hogy megfordul a szokásos tendencia és Európa tavasszal és nyáron aggódhat a gáz miatt, jóllehet akkor a fogyasztás a téli színvonal töredékére esik vissza.
A magyarországi vásárlásoknak hála Oroszország még mindig több vezetékes gázt ad el az EU-ba, mint Kínába.