Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Három nap alatt 17 százalékos volt az árzuhanás.
Nemrég még közel 60 euró per megawattóra volt a földgáz tőzsdei ára az Európában irányadó holland TTF-en, ám három nap folyamatos csökkenéssel pénteken már az 50 euró alá is benézett. A péntek reggeli, 49,5 euró/MWh-szint közel 17%-os csökkenést jelent a kedden elért 59,4 eurós csúcshoz képest.
Az áresés azért is látványos, mert az azt megelőző drágulás is intenzív volt, a január végi 48 eurós szintről szökött fel az ár néhány hét alatt a fent említett, majdnem 60 eurós szintre. Ennek legfőbb oka az Európába betörő hideg volt, kontinensszerte felpörgött a gázkitárolás, hiszen egyre több anyagra volt szükség a fűtéshez.
Elemzők meg szokták említeni azt is, hogy leállt az Európába irányuló orosz gáztranzit Ukrajnán keresztül, bár ennek valószínűleg kisebb szerepe volt a jelenségben, mivel azon az útvonalon a kontinensre tartó orosz gáznak csak mintegy 5 százaléka érkezett, a legnagyobb mennyiséget a Magyarországra déli irányból belépő Török/Balkáni Áramlat hozta. Az ukrán tranzit leállásával kieső mennyiséget is erre a csőre irányították át. Ezzel Magyarország nagyon is jól járt, a régió legnagyobb oroszgáz-elosztójává lépett elő.
A korábbi drágulást és a mostani áresést más megvilágításba helyezi John Kemp energiapiaci szakértő friss X-bejegyzése, melyet a Portfolio szemlézett. Kemp az árgörbe alakulását tőzsdei spekulációval magyarázza. A spekulatív tőke a gázpiacon olyan pénzügyi befektetők és kereskedők által mozgatott pénz, amely nem a tényleges földgázfogyasztáshoz kötődik, hanem kizárólag az ármozgásokból származó nyereségre épít, és Kemp posztja szerint a befektetési alapok rekordméretű, 292 TWh-nak megfelelő nettó long – tehát a piaci drágulására fogadó – pozíciót halmoztak fel az európai földgázra (TTF) vonatkozó határidős és opciós ügyletekben.
INVESTMENT FUNDS had amassed a record net long position in futures and options on European gas equivalent to 292 terawatt-hours (TWh) by February 7, up from essentially zero a year ago, anticipating the region will have to pay much higher prices to refill storage in the summer of… pic.twitter.com/UCOAGG9tj7
— John Kemp (@JKempEnergy) February 13, 2025
Ez nagyon sok: ahhoz, hogy november elsejére az EU-s előírásnak megfelelő 90 százalékos szintre töltsék az európai gáztárolókat, a Portfolio szerint tavasztól őszig 619 TWh energiát kell beszerezniük a tárolók üzemeltetőinek. Egy évvel ezelőtt ráadásul Kemp posztja szerint a közel 300 TWh-nak megfelelő helyett nulla TWh-nak megfelelő volt a nettó pozicionáltság.
A szakértő által megvizsgált adatokból az is kiderül, hogy az alapkezelők az elmúlt 52 hétből 32-ben a piac drágulására „fogadtak”, így a long pozíciók 2,4:1 arányban meghaladták a piac csökkenésére fogadó (short) pozíciókat. A long pozíciók névleges értéke közel 16 milliárd euró.
A korábbi drágulások miatt az EU csütörtöki tanácskozásán több ország azt javasolta, hogy a kötelező előírások helyett önkéntes alapon határozhassák meg a tárolóik időközi feltöltési céljait (a november elsejére kötelezően elérendő 90 százalékos töltöttség mellett szintén kötelező köztes töltöttségi mérföldkövek is vannak). Németország, Franciaország és Hollandia attól tart, hogy a jelenlegi szabályok túlfeszítik a piacot, hiszen a kereskedők pontosan tisztában vannak azzal, mikor lesznek a kormányok rákényszerülve arra, hogy minden áron gázt vásároljanak, hiszen ők is látják a határidőket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.