Újabb nagy lépést tettek a gigantikus autóipari egyesülés felé
Jóváhagyták a Fiat Chrysler és a PSA egyesülésének végleges feltételeit, 2020 végén vagy 2021 elején zárulhat a fúzió.
Jóváhagyták a Fiat Chrysler és a PSA egyesülésének végleges feltételeit, 2020 végén vagy 2021 elején zárulhat a fúzió.
Válságos évek elé nézhet a világ autóipara, több nagy cég az egyesülésben látja a menekülési útvonalat. Az egyik legnagyobb fúziót most erősítették meg.
Nem csak a bankvezető fizetése lett alacsonyabb tavaly, de az igazgatótanács tagjai is kevesebbet kaptak, nem is kevéssel.
22 napi előzetes után vádat emelt az ügyészség Japánban Carlos Ghosn és jobbkeze, Greg Kelly ellen, adócsalás miatt. Két időszakot is problematikusnak tart az ügyészség: az első a 2011-2015-ös periódust érinti, a második pedig a 2018-ban zárult három évet.
Egyetlen nagybankba szerveződik a takarékszövetkezeti integráció. Távlati célként egy, a csúcsoligarchák hiteligényeit kiszolgálni képes képződmény sejlik fel.
Szabad az út, beolvadhat a Konzum az Opusba.
Felvásárlásra készül az Apple, hogy feldobja zenei szolgáltatását.
Előzetes jóváhagyást kapott az AVALUE Befektetési Kft. arra, hogy összeolvadjon a Lapcom Kiadó Zrt.-vel.
A fúzió mellett döntött a hazai digitális dizájn két meghatározó szereplője, az fps webügynökség és a Virgo Creative. Azt mondják, ezzel próbálják megoldani a hazai digitális ipar egyik nagy problémáját: kevés olyan ügynökség van ugyanis, amely a minőségi dizájn iránti keresletet nem csak évente kétszer, hanem nagy volumenben és hosszú távon is ki tudná szolgálni.
Visszavonta az Unileverre vonatkozó, 143 milliárd dolláros vételi ajánlatát a Kraft Heinz.
Feltételekkel ugyan, de felvásárolhatja a Microsoft a LinkedIn üzleti közösségi oldalt - közölte az Európai Bizottság.
Fuzionál két jelentős magyarországi munkaerő-közvetítő és - kölcsönző cég, a Job Kft és a Ventiv Kft. Az összebútorozásnak köszönhetően a Job Kft bekerülhet az egészségügyi és gyógyszeripari szektorba,
A Médiatanács megadta az előzetes szakhatósági hozzájárulást a Mediaworks és a Pannon Lapok fúziójához, mondván, ez nem korlátozza a hazai médiapiac sokszínűségét. Csakhogy tartja magát a híresztelés, hogy Mészáros Lőrinc környezetéből valakik már fenik a fogukat a Népszabadságot is magába foglaló portfólióra.