Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban sosem vett részt az OTP éves közgyűlésén, most, a bank eddigi legsikeresebb éve után azonban igen. A kormányfő beszédében méltatta a cég vezetését, és Magyar Péteren élcelődött.
„A legelején tisztáznom kell, hogy nincsenek OTP-részvényeim” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az OTP Bank éves közgyűlésén, amelyet a Kempinski Hotel Corvinusban tartottak péntek délelőtt. „Ezért kereskedni sem tudok velük, sem szabályosan, sem bennfentes módon” – viccelődött a miniszterelnök Magyar Péterre utalva.
„Az ország nem részvénytársaság, ezért nálunk a részvényeket nem lehet eladni, de vannak hasonlóságok is” – mondta a miniszterelnök, aki a választásokat a részvényesi közgyűléshez hasonlította. Orbán szerint a választópolgároknál az OTP részvényesei lágyszívűbbek. „Nálunk könnyebben repülhet az egész igazgatótanács” – tette hozzá.
„Az OTP kiemelkedő szereplője, sőt, ékköve a nemzetgazdaságnak” – méltatta a bankot a kormányfő. Ha nem áll rendelkezésre elegendő pénz, a politikai célok csak célok maradnak Orbán szerint. Elmondta azt is, hogy Magyarország számára a bankszektor stratégiai ágazat, olyan nincs, hogy gazdag ország szegény bankokkal. A kormányfő szerint a kormánynak és a bankoknak közös erőfeszítéssel sikerült hatástalanítaniuk a devizahitelek ketyegő bombáját, de kiemelte az OTP szerepét a Diákhitel és a babaváró kölcsön bevezetésében, valamint a munkáshitel kapcsán is. „A fiatalok nevében köszönöm az együttműködést az OTP-nek“ – jegyezte meg Orbán.
„2008-ban a külföldi tulajdonú bankok a lehető leggyorsabban hazavitték a pénzüket, ezért 2010 óta a kormány azért dolgozik, hogy a magyar bankszektor legalább felerészt magyar tulajdonban legyen” – mondta a miniszterelnök. A magyar hitel- és tőkepiac sem képzelhető el az OTP nélkül, az OTP sikeressége pedig Csányi Sándor nélkül lenne elképzelhetetlen Orbán Viktor szerint. „Azt kívánom, hogy az új vezérigazgató hasonlóképpen legyen sikeres” – mondta, hozzátéve, hogy az OTP egy nagy, közös magyar siker.
A miniszterelnök beszédét ekkor rövid időre megszakította a tűzjelző. „Csányi Sándor is úgy vezeti az MLSZ-t, hogy soha nem focizott a legmagasabb osztályban” – jegyezte meg Orbán a rövid kényszerszünetet követően azzal kapcsolatban, hogy ő szabályozza a bankokat. A kormányfő szerint a békestratégiának köszönhető, hogy az OTP szívesen látott befektető a geopolitikai gócpontokon is. Beszéde végén megköszönte az OTP eddigi munkáját.
„Hajrá, Magyarország, hajrá, OTP!”
– zárta szokásos fordulatával beszédét. A miniszterelnök először vett részt az OTP éves közgyűlésén. A kormányfő nem egyedül érkezett, vele tartott politikai igazgatója, Orbán Balázs is.
„Biztos vagyok benne, hogy jó hírekkel érkezett, adócsökkentés vagy valami hasonló”
– üdvözölte külön a miniszterelnököt Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, bár ez végül nem következett be. A rendezvényen Csányi bejelentette azt is, hogy vezérigazgatói posztját átadta fiának, Csányi Péternek, erről itt írtunk részletesebben:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.