A kormány titkolózik, Brüsszelen keresztül is venne-e orosz vakcinát
Az európai politika már egyáltalán nem zárkózik el olyan élesen a Szputnyik vakcinától.
Az európai politika már egyáltalán nem zárkózik el olyan élesen a Szputnyik vakcinától.
Kína és Törökország gazdasága a koronavírus-járvány ellenére nőni tudott, a legnagyobb visszaesést az Egyesült Királyság szenvedte el.
A jéghegy csúcsa lett volna csak a Budapest Banknál az újdonsült Rogán família meghiúsult milliárdos földvásárlási hitele. A korábban tiszta portfóliójú bankot mostanra kitömték ilyenekkel.
Az új menetrend szerint a huszonhetek március végéig 30,1 millió adagot kapnak a cég oltóanyagából.
A koronavírus-válság az élet minden területén megjelenik, így a hazai kis sajtmanufaktúrák mindennapjait is átalakítja. Nemesbükön, a Korosajt Műhelynél forgattunk, hogy megtudjuk, mik a túlélés módszerei. Az is kiderült, még az is elképzelhető, hogy a végén a teheneknek be kell jelentkezniük egy céges meetingen.
Arról még lehet vitatkozni, hogy nagy erőfeszítésekkel kihozhatnak-e nyereségesre egy olimpiát, de milliárdokat költeni egy olimpiai pályázatra, majd veszíteni a közpénz soha meg nem térülésének legbiztosabb módja. Újabban lasszóval kell fogni a városokat, amelyek hajlandóak lennének végigmenni a jelentkezési procedúrán, így aztán óriási blamától mentette meg magát a NOB, amikor bejelentette, hogy Brisbane-nel tárgyal a 2032-es olimpia megrendezéséről.
A koronavírus miatt a külföldön munkát vállalók esetében is változhatnak az szja-bevallások.
Ha a gazdaság szereplői a beáramló pénz megszerzésére hajtanak, elhanyagolják a piaci versenyt, az innovációt – mondja Győrffy Dóra egyetemi tanár, jelezve, hogy az uniós pénzesőnek is vannak veszélyei.
Nyilvánosságra hozta a kormány a vakcinaszerződéseket; beadták a törvényjavaslatot a fiatalok adókedvezményéről; az eddiginél szigorúbb, de így is sokat megengedő lezárások kezdődtek, amelyeknél sokan keresték a kiskapukat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Futótűz módjára terjed a Clubhouse alkalmazás, amelynek újdonsága, hogy az okostelefonon nem szöveget vagy képet kell küldeni, hanem beszélgetni lehet, és hallgatni másokat. Csak másképp, mint eddig.
Amerikai és Japán segítséggel turbóznák fel az indiai vakcinagyártást, hogy alternatívát nyújthassanak a kínai oltásoknak az indiai és csendes-óceáni térségben. Erről pénteken állapodtak meg.
Kaderják Péter feladata lesz megalkotni a magyar akkumulátoripari fejlesztési stratégiát.
A Danubia Pharma korábban soha nem vállalt még hasonló kaliberű megbízást.
Csányi Pétert az OTP Bank informatikai vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki.
A felcsúti milliárdos tőzsdei holdingja visszatér az energetikai szektorba, megveszi a Tigáz azon felét, amelyik még nem Mészáros-érdekeltség.
A novai Csicsergő Szabadidőközpont elbocsátotta a legtöbb alkalmazottját, bértámogatást is csak januárban kaptak, és ki sem nyithattak egy percre sem.
Az amerikai oltási kampány a tervezettnél sokkal jobban halad. Biden május elsejére minden felnőtt amerikainak biztosítani akarja az oltás lehetőségét.
Egy posztban tette közzé Gulyás Gergely a kormány keletivakcina-beszerzési szerződéseit.
Minden 25 év alatti fiatal megkapja a maximum 60 ezer forintos adókedvezményt, azok is, akik akár milliós fizetést visznek haza. Akik az átlagnál rosszabbul keresnek, azoknak kevesebb jut, a minimálbéreseknek például csak 25 ezer forint. Az biztos, hogy a pluszpénz napokkal a 2022-es országgyűlési választások előtt csilingel a bankszámlákon.
Sok múlik azon, hogy meddig tartanak a lezárások, és mennyire sikerül házhoz szállítással pótolni a kiesést.