Orbánról és Felcsútról kérdezték, Kiss-Rigó László letiltotta a Magyar Hangnak adott interjúját
A Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke meggondolta magát, szerinte nem aktuálisak a kérdések.
A Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke meggondolta magát, szerinte nem aktuálisak a kérdések.
Bulgária helyett Görögországban raboskodhatott csak A tolmács című regény hőse – ez a helyszínváltás volt a feltétele annak, hogy Gergely Ágnes felkavaró könyve 1972-ben megjelenhessen Magyarországon.
Királyné Babodi Éva az RTL Klubnak azt mondta, tudatosan emlékezik kisfiával férjére, akit a baleset helyszínén még újra tudtak éleszteni, de a kórházban életét vesztette. M. Richárd, aki nagy sebességgel csapódott bele az autóba, amelyben Éva férje is utazott, nem kereste a családot, de a nő szerint jobb is így.
Nem folytatok személyes hadjáratot Orbán Viktorral, és vele jó a személyes kapcsolatom – nyilatkozta a hvg.hu kérdésére Emmanuel Macron. A francia államfő azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy a magyarországi jogállamiság helyzetét aggasztónak tartja. Szerinte a 7-es cikkely szerinti eljárás alkalmas a vitás kérdések rendezésére. Macron a visegrádi országok négy szerkesztőségének válaszolt, és az egész régiónak üzeni: "egy olyan Európa, ami nem halad, halálra van ítélve".
A szlovákiai születésű Kerekes Vica az elmúlt pár évben főleg Csehországban dolgozott, de most újra forgatott két filmet Magyarországon is. A 37 éves színésznővel az elengedhetetlen szabadságról, az utált brandépítésről és az egyedüllét fontosságáról is beszélgettünk.
Azt mondta, túl sok a dolga, nem ér rá az ehhez hasonló pletykákkal foglalkozni.
Keményen üzent a kötvénysvindli miatt, ő is észrevette az ezekkel spekulálókat.
Az igazságügyi miniszter szerint a Sargentini-jelentés csupán egy ideológiai háború része, amit Brüsszel indított a magyarok ellen.
Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere interjút adott a hétfői Népszavának. Ebben egyebek mellett azt mondta, Orbánéknak a sikeres Magyarország nem a cél, hanem csupán egy eszköz fő céljuk megvalósítására, arra, hogy Orbán még jó sokáig Magyarország miniszterelnöke maradhasson.
A lány 21 éves volt, amikor húgával együtt elrabolták az Iszlám Állam fegyveresei, és eladták szexrabszolgának. Sikerült megszöknie, és most azért küzd, hogy a rémálomnak vége legyen.
A színművész a Magyar Narancsnak adott interjút, amelyben beszélt színházról, a nagy szájáról, díjakról és rendszerkritikusságról.
Az ENSZ-ről és a közgyűléséről, Donald Trump nagy bejelentéséről, a magyar családokról és nyugdíjasokról beszélt a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában.
A Honvédelmi Minisztérium államtitkára szerint a migrációs fenyegetés továbbra is valós, az egészségügyben viszont csak „műbalhé” folyik, amit az ellenzék gerjeszt.
Teljesen egyértelmű, hogy amikor Sargentini azt mondja, hogy Magyarországon antiszemitizmus van, akkor álszent és hazudik – hangzott el a péntek reggeli Orbán-interjúban, de nem a miniszterelnöktől, hanem az évi 80 milliárd forint közpénzből működő közmédia riporterétől. Csak annyit tettünk, hogy leírtuk Nagy Katalin mai kérdéseit, ebből kiderül, hogyan képzeli a NER-gépezet az állampolgárok sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatását.
Presser Gábor szerint tudomásul kell venni, hogy akik még komoly koncerteket adnak az idős generációból, koncertről koncertre bizonyítanunk kell, hogy kemény, tisztességes munkát nyújtanak a színpadon. Ő most az ironikusan érzelmes, szöszölősen igényes dalaiból „igényel vissza” huszonvalahányat egy, majd még egy ráadás koncert erejéig jövő hónapban a Budapest Sportarénában. Az egy szál zongorás műfajt színházi köntösbe öltözteti, néhány LGT-számot is becsempészve a szerzői dalok, színpadi zenék közé. A többi legyen meglepetés, mert mint mondja még iszonyatos forrásban van minden..
Lát mindent, ami a közéletben történik, de nem szeretné átadni magát a magyar valóságból áradó rosszkedvnek.
Bob Woodward megpróbált interjút készíteni a könyvéhez az amerikai elnökkel, ez lett belőle.