„Sexuális erotománia folytán beállt aggkori elmegyengeség” miatt vették volna gyámság alá a szerelmes Jókai Mórt

Öreg ember nem vén ember – kiáltotta világgá 1898 januárjában Jókai Mór, amikor a Magyar Hírlap ezzel a címmel kezdte közölni új regényét. A későbbiek ismeretében nagyon is elképzelhető, hogy az akkor 73 esztendős író korántsem csak olvasóit kívánta tájékoztatni egészségügyi és szellemi állapotáról, hanem közvetlen környezetének is megüzente, mi minden jár a fejében. Számára a család az idő tájt elsősorban a lányává fogadott, „törvénytelen származású” Rózát és festő férjét, a körképéről elhíresült Feszty Árpádot jelentette, akikkel a nemzet koszorús írója – odahaza: a „Pápi” – már egy évtizede együtt lakott egy igen exkluzív Bajza utcai villában.

A beszédes című regény egyik elbeszélője olyan világhírű festő, aki mögött ugyan már „hosszú kész pálya” áll, de mégsem érzi magát vénnek, merthogy „lüktet benne az életkedv”. Már csak azért is, mert tanítványul jelentkezik hozzá a 16 éves, nyurga termetű, fakó arcú, fekete-kék szemű Stella, aki nem kertel, közli, hogy tanulni akar, de fizetni nem tud. Amikor a mester számára kiderül, hogy a szegény leányzó „rendkívüli tehetség”, vállalja az okítását, mi több, ösztöndíjjal is segíti kibontakozását. Négy esztendő múltán a csitri hajúból „klasszikus idomú büszke szépség” lesz, s a vénember bizony beleszeret istápoltjába, el is veszi feleségül. E romantikus történet azonban nem happy enddel zárult. Jókai regényalteregója az elhagyásától rettegve az arzénnál nem talált jobb kiutat magának.

Az író egyébként már korábban is világgá kürtölt effajta jelzéseket – állítja a Jókai és a nők című új könyvében a nőtörténész író, Szécsi Noémi. A De kár megvénülni című, 1894 karácsonyától a Pesti Hírlapban közölt regényében az ötvenes éveiben járó, segítőkész főhős szíve a „violoncellózásban” tündöklő leányzó, Viola iránt lobbant lángra.

Botrányos esküvő

Violát, Stellát a múlt század végi valóságban Bellának hívták, és színészi ambíciók fűtötték. Az is valószínűsíthető, hogy a 15-16 éves leányzó a nevezetes színitanoda vezetője, Rákosi Szidi biztatására kereste fel Jókait. A többi momentum, a megismerkedés, a lassú-lassú egymásba habarodás, s a nem elhanyagolható különbségek ellenére még a házasságkötés is lényegében stimmelt.

Ami tény: 1899. szeptember 16-án Jókai Mór és a nála 54 évvel ifjabb Grosz Arabella (művésznevén Nagy Bella) frigyre lépett. A polgári házasságkötést megelőző időkből, különösen az utolsó egy hónap kacifántos fordulataiból akár egy új, Jókai tollára illő kaland- vagy inkább rémregény is kikerekedhetett volna. Ám ezúttal nem a „dicsőségtől körülragyogott” nemzeti idol műve, hanem az élet duzzasztotta országos skandalummá a történetet. Ennek kibogozásával a bulvársajtó lovagjai után írók, irodalmárok évszázadnál hosszabb ideje foglalatoskodnak, egymástól eltérő következtetésekre jutva.

Nagy Bella

Petőfi Irodalmi Múzeum / Erdélyi Mór

Azt ugyan máig sem sikerült pontosan tisztázni, mikor is volt az első találkozásuk, azt viszont igen, hogy a színinövendék 1898. június 18-án Elektraként tett záróvizsgát, majd szeptemberben – családjával együtt – Óbudáról beköltözött a Szondi utcába, negyedórányi sétára a Jókai–Feszty-villától. Ugyanezen időből maradt fenn az „édes Móriczom” megszólítású első ismert szerelmes levele is. A Feszty házaspár és a tágabb rokonság jó ideig csupán művészetpártolói hóbortnak tekintette Pápi szomszédolásait, mígnem a következő nyáron a sajtó fel nem röppentette az eljegyzés hírét.

A „szenzációt” Jókai egy rövid nyilatkozatban cáfolta, de titokban folytatta az esküvői és az utána tervezett szicíliai nászút előkészületeit. Az új helyzetre tekintettel például végrendelkezett, igazi nagyvonalúságot tanúsítva kiadta fogadott lánya anyai jussát.

A házasságkötés előtti napokban viszont drámai fordulatok történtek.