Már biztos, hogy idén sem jön Magyarországra a Giro d’Italia
Tavaly tavasszal a járványhelyzet miatt maradt el a magyarországi Nagy Rajt, ősszel már nem kellett a hazai szervezőknek, idén viszont Torinóban rendezik a nyitószakaszt.
Tavaly tavasszal a járványhelyzet miatt maradt el a magyarországi Nagy Rajt, ősszel már nem kellett a hazai szervezőknek, idén viszont Torinóban rendezik a nyitószakaszt.
A négy nagy vizsgált bicikliúton egyaránt megnőtt a forgalom, a Bem rakpart és a Weiss Manfréd út volt a legvonzóbb.
Joe Biden eddig minden reggel Peloton biciklijén edzett, de a New York Times szerint ezt elnökként immár nem teheti meg kockázat nélkül a Fehér Házban. Vagy legalábbis nem úgy, mint eddig.
Azóta, hogy 2017-ben öt mérővel kezdte számlálni a BKK a fővárosi kerékpáros forgalmat, soha nem bicikliztek annyian, mint tavaly. Úgy tűnik, sokan rájöttek, hogy a hideg sem akadály, decemberben 61 százalékos növekedést regisztráltak.
Mi volt a legjobb dolog 2020-ban? Kijutott a magyar válogatott az Európa-bajnokságra? Magyar kutató segítségével, egy év alatt kifejlesztették a koronavírus elleni oltást? Ugyan! Én 39 évesen megvettem életem első bringáját.
Az utasoknak csak egy érvényes jegyre vagy bérletre van szükségük a hétvégén.
Van is mit rendbe tenni, mert úgy számolnak, 15 millió rossz állapotú kerékpár lehet az országban.
A nyertes konzorcium 1,8 milliárd forintért vállalta a Mol Bubi üzemeltetését.
Halálos baleset történt kedd reggel a Békés megyei Vésztőn és a M43-as autópályán is.
A BKK kompenzálja azokat, akik nem tudják kihasználni a bérletüket.
A Google is felismerte a koronavírus-járvány egyik kevésbé negatív hatását: azt, hogy többen kerékpároznak. A vállalat ehhez kapcsolódó újításokkal bővíti térképszolgáltatását.
Az útszakasz felületét a nap fénye feltölti, így az világít a sötétben.
A kötegyáni önkormányzat szerint egy nagyobb jármű okozhatta a sérülést, amely miatt a bicikliutat végül nem is adták át. A hibát már javítja a kivitelező, a munka lassan véget is ér.
Julian Alaphilippe a flandriai körversenyen ütközött egy motorral, amelynek vezetője most szörnyen érzi magát.
Kocsinként egy vihető majd fel a Tatra villamosokra, az őszi hétvégéken ráadásul ingyen.
Mintha nem tudná az első kerék, mit csinál a hátsó: a kormány az idők szavát meghallva felcsavarta a bringázás támogatását, miközben Budapesten keresztbe fekszik az ellenzéki vezetés kerékpárosbarát intézkedéseinek.
A Kerékpárosklub pártállás szerint kimutatta a kerékpározási szokásokat.
A nagyrészt uniós forrásból épült kerékpárút legnagyobb része felfestéssel készült, vagy traktorokkal kell osztoznia rajta a kerékpárosoknak.
Hogy négykerekű biciklinek vagy pedálos autónak tekintjük, az nézőpont kérdése. A német Canyon kerékpárgyár célja, hogy modelljével betöltse az autó és a kerékpár közötti rést.