Késik a kormány a drónozást szabályozó rendeletekkel
Január 1-jén kellett volna életbe lépnie a szabályozásnak.
Január 1-jén kellett volna életbe lépnie a szabályozásnak.
A foci ünnep idején is fontos.
Négy ellenzéki vezetésű város is kapott támogatást, de csak meghatározott célra használhatják fel.
Három miniszteri tárcának is magyar vezetője lesz, a pártnak 12 államtitkári és egy helyettes államtitkári tisztség is jut.
December 23-án este 7-től lekapcsolják a díszkivilágítást, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, az iparűzési adót felére csökkentik, hogy a járványhelyzetben segítsenek a kkv-knak és az egyéni vállalkozóknak.
A rendelkezés szombaton lép életbe, azt kéri a kormány az idősektől, hogy inkább kérjenek segítséget a bevásárláshoz.
Az oltások elkezdésének illúzióját kelti Orbán Viktor azzal, hogy a hét eleje óta regisztrálni lehet a vakcináért – ám egyelőre csak levélszemetet kap a polgár.
Bár ez csak formalitás, de benyújtotta kormánya lemondását Szabáh al-Hálid al-Hamad, Kuvait miniszterelnöke vasárnap, miután előző nap elvesztették a parlamenti választásokat.
A kormány lélegeztetőgépeket küldött a Vajdaságba. Ez már nem az első, hogy orvosi eszközöket küld a kormány más országoknak.
Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága támogatta azt a módosító indítványt, amely szerint az országos listaállítához 71 egyéni jelöltet kell állítani. Ha ezt a Parlament is elfogadja, az ellenzéknek nem lesz más esélye, csak a közös lista.
Vajon egy átlagos választópolgár mennyire fog majd az Egyesült Ellenzék jelöltjére szavazni, amikor „az ellenzék laboratóriumában”, Budapesten is ugyanaz megy pepitában, mint amit országosan az aljasságban és gátlástalanságban is vérprofi NER csinál, kérdezi szerzőnk. Vélemény.
Saját kormánya ejtette csapdába a Fidesz két vezető politikusát, akiknek Mészáros Lőrinc egyik budai projektjénél egyszerre kellene megfelelniük választóiknak és a korrupciós mechanizmusokat elfedő törvényeknek.
Az egyik szakszervezeti vezető szerint itthon is 200 ezer forint fölött kellene lennie a minimálbérnek, ugyanakkor a gazdasági helyzet miatt nem tart reálisnak ekkora emelést.
Karácsony szerint az már önmagában abszurd, hogy egy önkormányzat külön adót fizet azért, mert ivóvizet szolgáltat az embereknek.
November 4-től a színházakban és a mozikban csak minden harmadik széken ülhetnek a nézők: a kormánydöntés váratlan helyzetbe hozta a színházakat, a legtöbb helyen még gondolkodnak, mi legyen a telt házas előadásokkal, de a moziknak sem egyszerűbb a helyzetük.
A ferihegyi repteret üzemeltető cég hvg.hu-nak adott tájékoztatása szerint remélik, sikerül meggyőzni arról a kormányt, hogy a magyar gazdaságot segítené az ő megmenekülésük.
Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
A gödöllői jégcsarnokra 600 milliót, a cecei tornateremre 378 millió forintot költ a kormány.
A maszkokat erdélyi iskolásoknak, idősotthonok lakóinak adják.
Közben elkezdődött az egyeztetés az ellenzékkel is arról, hogy most szavazzák meg a jogszabály-tervezetet.