Így robbant be a nyár a koronavírus-járvány közben – Nagyítás képgaléria
A karantén hónapjai után lassacskán beindul az élet Európában és a világon, ám ez az év egészen más a turisták számára is, mint eddig volt. Vagy mégsem?
A karantén hónapjai után lassacskán beindul az élet Európában és a világon, ám ez az év egészen más a turisták számára is, mint eddig volt. Vagy mégsem?
hvg.hu
32 ország 239 tudósa tesz közzé a napokban nyílt levelet, amelyben arra kérik az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), gondolja újra a koronavírussal kapcsolatos ajánlásait.
hvg.hu
A Tony-díjra is jelölt sztár 41 éves volt.
hvg.hu
Szerinte az év végére lehet oltóayag.
hvg.hu
Az Emmi minisztere szerint egyelőre még nem tudni, hogy lesz-e a koronavírus-járványnak második hulláma.
hvg.hu
A nyomozó kutyák képesek egy szag molekuláris összetételéből kiszagolni a betegséget.
hvg.hu
Már második napja nincs újabb magyarországi áldozata a koronavírus-járványnak.
hvg.hu
Sopronban, Szegeden vagy Szolnokon alig csökkent a bevásárlóközpontok látogatottsága a veszélyhelyzet alatt. Pécsen viszont inkább elkerülték a plázákat.
hvg.hu
A magyar kormány pályáztatás nélkül választotta ki a légitársaságot.
hvg.hu
A Publicus kutatásában megkérdezett többsége szerint ősszel jöhet a koronavírus-járvány második hulláma.
hvg.hu
A színházak, a múzeumok, a képtárak, a zenei intézmények és a független mozik kaphatnak a pénzügyi mentőcsomagból.
MTI
A tárcavezető tesztje pozitív lett.
MTI
A koronavírus-járvány rövid távú hatása, hogy sosem látott arányban csökkent a világ CO2-kibocsátása. Amint a pandémia után az élet visszatér a normális kerékvágásba, a környezetszennyezés ismét lendületet vesz, ám a válság olyan változásokat is elindított, amelyek hosszabb távon is fenntarthatóbbá tehetik a társadalmunkat.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint kockázatot jelent, hogy a környező országokban jóval magasabb az egymillió lakosra jutó új esetszám, mint amennyi nálunk a csúcsadat volt.
hvg.hu
Az elmúlt napon nem halt meg senki a vírus miatt.
hvg.hu
Megdőlt a napi fertőzési világrekord a hétvégén, közben pedig bebizonyosodott a malária elleni gyógyszerről, hogy teljesen hatástalan a koronavírussal szemben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A szombati Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, melynek értelmében a versenyképesség-növelő támogatás eddigi 169 milliárd forintos keretét 50 milliárd forinttal növeli meg a kormány.
hvg.hu
Aktivisták tiltakoztak szombaton a Tönnies húsipari vállalat koronavírus által érintett egyik vágóhídnál Németország nyugati részén a munkakörülmények javítását követelve.
MTI
Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
MTI
Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól, köztük a horvátoktól is - írta a helyi sajtó.
MTI