Munkaidőkerettel és kollektív szabadsággal oldják meg, hogy a kecskeméti Mercedes-gyárban mindenki kapjon fizetést
Legalább két hétig leáll a munka a kecskeméti gyárban, de a fizetések miatt nem kell aggódniuk a dolgozóknak – üzente a cégvezetés.
Legalább két hétig leáll a munka a kecskeméti gyárban, de a fizetések miatt nem kell aggódniuk a dolgozóknak – üzente a cégvezetés.
hvg.hu
Néhány napja egy kínai állampolgár, most pedig egy iráni idős nő térhetett haza gyógyultan a kórházból.
hvg.hu
A MOL Limo egyelőre kivár, de a GreenGo példáját követve mától már a Share Now is olcsóbban használható.
hvg.hu
A fesztivál fellépőket még nem tud bejelenteni.
hvg.hu
A koronavírus miatt továbbra sem tudni, hogy mikor kezdődik a WTCR versenysorozat idei szezonja, de Michelisz Norbert rajtszáma legalább már biztos.
hvg.hu
Az Avigan és Favipiravir nevű gyógyszereket 2014-ben fejlesztette ki az elsősorban fényképezőgépeiről és fotós kellékeiről ismert japán cég. Most derült ki, hogy a készítmények egyik összetevője a koronavírus ellen is jó.
hvg.hu
Még az automata szenzoros gépeknek is néhány óra alatt lába kél a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
MTI
"Jobban függünk egymástól, mint eddig bármikor - erős beszédet mondott Matthew McConaughey arról, hogyan tekintsünk a mostani világjárványra.
hvg.hu
Múlt héten a francia egészségügyi miniszter hívta fel a figyelmet arra, hogy megfigyelések szerint a gyulladáscsökkentő gyógyszerek súlyosbítják a tüneteket. Azóta a WHO és az Európai Gyógyszerügynökség is cáfolta ezeket az állításokat.
hvg.hu
Mondjuk úgy, egészen más hangulatúra sikeredett, mint egy Kovács Zoltán-féle hazai koronavírus-tájékoztató.
hvg.hu
Várhatóan egy hónapra áll le a munka a BMW gyáraiban, a Toyotánál határozatlan idejű a leállás.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy hét tétlenség után kaptak észbe Babisék, a kapkodva bevezetett intézkedések pedig ennek megfelelően káoszhoz vezettek. No meg ahhoz, hogy hazaköltöztem Prágából.
A kültéri események még engedélyezettek Romániában, de szigorú szabályok alapján.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy szűrőbusz is érkezik a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe.
hvg.hu
Csak ezen a héten 30 forinttal lett olcsóbb a 95-ös benzin.
hvg.hu
Elindult a MOTTO – Művészek az Otthoni Oktatásért nevű projekt.
hvg.hu
Két nap alatt 340-ről 350-re változott a forint/euró árfolyam. Többször 351 felett is járt.
hvg.hu
Nyugat-Virginiában is regisztráltak egy megbetegedést.
hvg.hu