Március 11-én, szerda este a magyar ember egészséges pesszimizmusával megragadtam a pénztárcámat és hoztam meg – mint azóta kiderült – prágai Erasmus-félévem végzetes döntését: vettem egy vonatjegyet Budapestre másnap reggelre. Míg én azon az estén elfogyasztottam minden romlandó ételemet és összepakoltam valamennyi ruhát, addig más cserediák barátaim azonnal a kocsma felé vették az irányt, hogy hosszú ideig utolsó csapolt Pilsnereiket magukhoz vegyék.

Hogy utólag ki járt jobban, azt mindenki maga döntse el. Az viszont biztos, hogy az utolsók között voltam, akik még kijutottak Csehországból: március 12-én részleges, 15-én pedig teljes határzárat rendeltek el. A csehek még hazatérhettek (természetesen otthoni karanténba), kifele azonban már senki, még ott élő külföldiek sem mehettek. Hétfő hajnal óta pedig csak és kizárólag munka vagy bevásárlás céljából szabad elhagyni a lakásokat, a vesztegzár pedig legalább 8 napig fog tartani. A kint ragadt magyarok ezt az időszakot még mindenképp át kell vészeljék, mielőtt megpróbálnának hazatérni.

MTI / EPA

Ha úgy vesszük, sok tekintetben a magyarhoz hasonlóan indult el a cseh koronavírusjárvány. Először csak az Olaszországból beutazóknál diagnosztizálták a betegséget, utána jöttek a diákok – köztük azok a lányok, akik Budapestet is megjárták időközben –, majd az esetek jócskán elkezdtek szaporodni, már-már fellelhetetlen módokon.

A különbség? Csehországban jelenleg 464 beteg van, kereken nyolcszor annyi, mint nálunk.

Február 28. óta végeztek teszteket, és a vírus március 1-i felbukkanása előtt 307 embert már karanténba helyeztek a csehek. Nemcsak az első három, hanem az azokat követő tíz eset is mind Észak-Olaszországhoz, vagy az onnan betegen hazatérőkhöz volt köthető. Érdekesség, hogy a cseh mobilszolgáltatók már március 2-án nyilvánosságra hozták, hogy több mint 25.000 felhasználójuk töltötte az előző hétvégét kiemelten fertőzött területeken, de hivatalosan nem vette fel velük a kormány a kapcsolatot.

Magyarország abból a szempontból tekinthető szerencsésnek, hogy a koronavírusos esetek pár nappal hamarabb jelentek meg a környező országokban, és lett volna miből felkészülni.  Csehország volt a rossz példa: Andrej Babiséknak az első fertőzésektől számítva gyakorlatilag 10 napba telt lényegi intézkedéseket bevezetni.

Nagy Iván László

Az Olaszországból hazatérő, állandó cseh lakcímmel rendelkezők március 6-tól kerültek kötelező kéthetes karanténba, a mindennapi érintkezések korlátozásához pedig egészen március 11-ig kellett várni, amikor a kormány bezárta az összes iskolát és egyetemet, valamint 100 főben korlátozta a rendezvényeket – ekkorra már 95 fertőzésről lehetett tudni. Ezt követte a már korábban említett határzár és vesztegzár.

Jó lenne azt hinni, hogy a magyarországi helyzet valamivel jobb, ha másért nem is, legalább a kevesebb eset miatt. A valóságban azonban itthon is egy hét telt el az első betegek március 4-i regisztrálása és a március 11-én bejelentett határzár illetve rendezvénykorlátozás között, mikor már 11 regisztrált fertőzött volt. Arról nem is beszélve, hogy az iskolazár március 16-án, a boltzár pedig 17-én lépett csak életbe, amikor már 50 fertőzöttről lehetett tudni.

AFP/Michal Cizek

Statisztikák szerint Csehországban csak március 13. óta végeznek el minimum 1000 tesztet naponta; a reakció olyannyira lassú volt, hogy a Global Health Security Index szerint a csehek a régió legkevésbé felkészült országának tekinthetők a koronavírus elleni fellépésben. Míg itthon Kovács Zoltán államtitkár emlékezetes sajtótájékoztatója és az azt másnap követő parlamenti felszólalások igyekeztek rövidre zárni a pártpolitikai vitákat, a cseheknél csak most élesedik ki a helyzet igazán: nem elég, hogy a miniszterelnök Andrej Babis antidemokratikus politikája és korrupciós ügyei miatt hónapok óta nyomás alatt van, az ellenzék a veszélyhelyzet átláthatatlansága és rossz menedzselése miatt is beleszállt a kormányba. Babis visszautasította a kormányt ért kritikát, azért azonban elnézést kért, hogy mindössze 10.000 maszk áll az ország rendelkezésére. Hozzátette, hogy mindent megtesznek a védőeszközök beszerzéséért, illetve is 100.000 koronavírus-gyorstesztet is rendeltek Kínából (ez a hírek szerint már meg is érkezett).

Megkérdeztem a Prágában maradt ismerőseimet, hogy most milyen a helyzet. Hétfő reggel az egyik szaktársam WC-papír emlékeztetőt küldött a Whatsapp-csoportunkba, miután látta, hogy úgy ki vannak fosztva a nagyobb boltok tisztálkodási szerekből, mintha Black Friday akció lett volna. Szóltam a főbérlőmnek is, hogy vegyen ki bármit a hűtőmből (amit még a pánik előtt feltöltöttem), aki hálásan köszönte, mivel a bevásárlóközpontokat megszállták – meglepő módon – a leginkább veszélyeztetett idősek.

Az egyetemi e-learning hétfőn kellett volna elinduljon, de az órák döntő többségét nem sikerült 5 nap alatt digitalizálni. Ami volt, az egyébként működött, a maga amatőr bájával: 8 szaktársammal együtt néztük a webkamerától 20 centire ülő tanárnőt, mikrofonunk némítását pedig csak vészhelyzet vagy véletlenszerű felszólítás esetén oldottuk fel. Nesze neked, Erasmus.