Medgyessy szerint hibázott a DK, amikor a keleti vakcinák ellen beszélt
A volt miniszterelnök még októberben esett át a koronavírus-fertőzésen enyhe tünetekkel.
A volt miniszterelnök még októberben esett át a koronavírus-fertőzésen enyhe tünetekkel.
Ha addig sikerül beoltani a hazai lakosság 60-80 százalékát. A koronavírus brit variánsa egyre több 30-40 évest betegít meg súlyosan - figyelmeztetett a doktor.
A vírus nem válogat jobb- és baloldal között, ezért ebben nem lehet jobb- vagy baloldali politika sem – írják az ellenzéki pártok.
Például olyan tárgyakból, amik csak szóbeli vizsgarésszel rendelkeznek. Megjelent az idei érettségi részleteit szabályozó kormányrendelet.
A kórházak telítettsége nem emelkedik jelentősen, az egészségügy terhelésében azonban legalább egy hónapig még nem várható látványos csökkenés a járvány terjedését modellező szakember szerint.
10 921 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 344-en vannak lélegeztetőgépen.
A fertőzöttek száma túl van a 47 millión.
Az „Oltass, hogy élhess!” című kampányban azt is elmagyarázzák, hogy hogyan kell e-mail címet csinálni.
Március végén 22 ezer külföldit oltottak be az AstraZeneca vakcinájával Szerbiában.
A legóvatosabb rendezők csak a lelátók negyedét töltenék fel jelen állás szerint.
Az interjút a riporter azzal a kérdéssel vezette fel: megölte-e Orbán Viktor a demokráciát Magyarországon?
A felvételen arról beszélt egy vezető, hogy azokat kell kirúgni, akik sokat betegeskednek, vagy nem akarnak a szabadnapjukon dolgozni.
Négy páciensnél keletkeztek vérrögök a Janssen oltás beadása után, egyikük meg is halt.
Őszig szombat reggel 5 óra és vasárnap este 21 óra között nem hajthatnak be autók a Margit híd és a Közraktár utca közötti szakaszra.
Visszakövetelték az oroszok Szlovákiától a már leszállított 200 ezer adag Szputnyik V vakcinát, amire Igor Matovič szlovák kormányfőhelyettes előbb Moszkvába, majd Budapestre sietett. Azt még nem jelentette be, hogy sikerült-e elérni, hogy mégis megtarthassák a szállítmányt, de erre utal, hogy azt kérte Magyarországtól: itt végezzék el a szállítmány laboratóriumi vizsgálatait. Orosz lapok közben már Soros György lejárató kampányát látják az oltóanyagot övező bizalmatlanság hátterében.
Februárban szervezett születésnapi összejövetelt, ahol 13-an voltak jelen, miközben kormánya legfeljebb 10 fős rendezvényeket engedélyezett. Példát kell mutatnia – indokolták a hatóságok, miért rótták ki rá a 700 ezer forintnak megfelelő bírságot.
Már több mint négymillióan regisztráltak oltásra – derült még ki az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.
Jens Spahn elégedetlen azzal, ahogy tartományi szinten kezelik a járványt. Törvénnyel emelné szövetségi szintre korlátozások bevezetését, hogy egy 2–3 hetes zárlattal megtörjék a fertőzés terjedését.
Egyelőre lekerült a napirendről a kínai CanSino és az indiai Covishield vakcinák beszerzése a késői szállítási határidők miatt.
Még az Egyesült Államokban is nagyon messze van a járvány vége. A Microsoftnál is inkább óvatosak, és két hónappal eltolják a redmondi campus megnyitását.