12 millió maszk és egy gyártósor érkezik szerdán Budapestre
Hat repülőgép érkezését jelentette be szerda délelőtt a külügyminiszter, a következő napokban még tíz gépet várnak egészségügyi felszerelésekkel.
Hat repülőgép érkezését jelentette be szerda délelőtt a külügyminiszter, a következő napokban még tíz gépet várnak egészségügyi felszerelésekkel.
A kormány rendeleti kormányzással vádolta az ellenzéki főpolgármestert, pedig Karácsony Gergely keze részben vészhelyzetben is meg volt kötve, s még ezen túl is tett engedményeket a Fidesznek. Egy új törvénymódosító javaslat kimondta volna, hogy a polgármeseterek semmiben sem dönthetnek. Karácsony Gergely azt mondta, ezen emberéletek múlhatnak – és pár óra múlva a kormány váratlanul meggondolta magát.
Spanyolországban már az ötödik napja 800 fölött jár az egy nap alatt elhunytak száma.
A fertőzés növekedésének mértéke egyenletes, ami biztató Müller Cecília szerint. Az operatív törzs szerdai tájékoztatója.
Már több mint 70 ezer embernél mutatták ki Németországban a koronavírust, a halálos áldozatok száma egy nap alatt 645-ről 775-re nőtt.
Politikai szűklátókörűség és gazdasági kényszer miatt nem reagált időben a koronavírus-járványra Irán, amelyet humanitárius katasztrófa fenyeget. A helyzet mára olyannyira tragikus a perzsa államban, hogy Teherán hitelkérelemmel fordult még a Nemzetközi Valutaalaphoz is, amelyben fő ellenségének, az Egyesült Államoknak vétójoga van.
A város 45 nagy hűtőkamiont vett, illetve kapott, mert a halottasházak megteltek.
A Facebookon szervezett keretek között nyújthatunk majd segítséget azoknak, akiknek a járvány miatt erre a legnagyobb szükségük van.
A háromszoros olimpiai bajnok elárulta: megrendítette a tokiói játékok elhalasztásának híre.
Pár napja diagnosztizálták koronavírussal.
Beültetnék föléjük a védelmi bizottságokat.
A háziorvosok szerint a most már sok otthon fekvő beteg fertőzi meg a családját.
Újfajta reakciógomb kerülhet az Imádom helyére a Facebookon, de a fejlesztők egyelőre nem árulták el, mikor jelenik meg az újdonság – ha megjelenik egyáltalán.
A száguldó cirkusz által évek óta nem használt indiai versenypálya több ezer ember ideiglenes otthonává vált.
Újabb négy koronavírussal fertőződött beteg halt meg Magyarországon, miközben már 525 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. Az amerikai elnök szerint a koronavírus "gonoszabb", mint az influenza. Spanyolországban ötödik napja nem csökken 800 alá a halálos áldozatok száma. Olvassa a legfontosabb híreket a járványról itt, percről percre tudósításunkban!
A legforgalmasabb vonalakon azért sűrűbben követik egymást a járatok.
A gazdája is bizonyítottan elkapta a kórokozót.
A laboratóriumi vizsgálatok 33 új fertőzést igazoltak.
A dán Konzervatív Néppárt egyik tagja szerint több más párt is hasonló lépést fontolgat.