szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A laboratóriumi vizsgálatok 33 új fertőzést igazoltak.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Újabb 33 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 525-re nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon.

Azt is közölték, hogy

elhunyt négy krónikus szív- és érrendszeri betegséggel küzdő idős ember. Velük együtt már 20 halálos áldozatot követelt az új koronavírus okozta betegség (COVID-19).

A hivatalos tájékoztatás szerint három embert nyilvánítottak gyógyultnak az adatok legutóbbi közlése óta, a számuk így 40-re emelkedett.

Kórházi karanténban jelenleg 61 fő tartózkodik. Az elmúlt egy napban 1062 újabb mintát vettek le, az elvégzett tesztek száma ezzel 15 208-ra nőtt.

©

A Koronavirus.gov.hu oldalon figyelmeztettek: a járvány a csoportos megbetegedések szakaszánál tart Magyarországon, most közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus, és a beazonosított fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat.

Ahogyan megírtuk, a Koronavirus.gov.hu-n immár az igazolt fertőzések területi eloszlását is követni lehet. A térképre már felkerültek a friss (04.01. 6:50) adatok:

©

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ballai Vince Itthon

A nagymama "csendesen elaludt", de családja nem is láthatta a tilalom miatt

Magányosan elhunyt nagymama, járóképtelenül hazaküldött beteg és egyedül lábadozó vak édesanya. Csak pár példa azok közül, akiket – bár nem az új vírus fertőzött meg – máris súlyosan érint az amiatt bevezetett kórházi látogatási tilalom. Eddig is sokan lehetnek, akik csak az orvosok és ápolók apró gesztusaira számíthattak, de az új koronavírus-járvány miatt megsokszorozódhat a számuk.

Látványosan javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

Látványosan javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

A WHO szerint hiányt szenved a többi páciens ellátása a koronavírus-járvány alatt

A WHO szerint hiányt szenved a többi páciens ellátása a koronavírus-járvány alatt

És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára

És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára