Elgázolt egy embert a vonat Jánoshalmán
A személyvonaton mindössze hatan utaztak.
Érdemes legalább egy láthatósági mellényt az autóban tartani – adott esetben nagyon jó szolgálatot tehet.
HVG
A Wizz megszenvedi a P&W-hajtóművekkel kapcsolatos problémákat, de középtávon megvan a lehetősége arra, hogy helyreállítsa igen hatékony szerkezeti felépítését.
MTI
Eredetileg három hónapra függesztették fel a járatokat, de augusztus 8-ától újra repülnek.
HVG
A MÁV közleménye szerint folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán, de néhány vonalon még pótlóbuszok szállítják az utasokat.
HVG
Látványosan megnőtt a MÁV iránti érdeklődés a magyar internetezők körében, főként a hétfői ítéletidő okozta fennakadások miatt, de az elmúlt hónapokban több olyan esemény is történt, ami megmozgatta a kereséseket.
HVG
Az építési és közlekedési miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
HVG
Lázár János beszámolt arról, hogy állnak a helyreállítási munkálatok, amikor Orbán Viktor meglátogatta a havariaközpontot.
HVG
Rendesen markolja a kapaszkodót a kocsi utasa.
HVG
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
HVG
Lázár János szerint jelenleg Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet ne ért volna kár. A politikustársaitól a miniszter fegyverszünetet kért.
HVG
A MÁV szerint az utasok választhattak, hogy a korszerű, klimatizált pótlóbuszokra szállnak fel, vagy a nosztalgia-Ikarusokra.
HVG
Hangulatjavító intézkedés a vasúttársaságtól. Olvasónk el is kezdett gyanakodni.
HVG
Egyelőre rövid szakaszon kísérleteznek a megoldással, mely 10 Celsius fokos különbséget is jelenthet.
HVG
A járdát még vizsgálják, mindenesetre a BKK ingyenessé tette a buszozást a hídon.
HVG
A vasúttársaság rendkívül magas négyzetméteráron állíttatná helyre a gyulai vasútállomást. A felújításból azonban kimaradnak a peronok és az állomás előtere.
HVG
Mindkét üzemanyagtípus esetében literenként hat forinttal, nagyjából egy százalékkal voltak alacsonyabbak a hazai árak, mint a környező országok átlaga.
HVG
A Palma de Mallorcán történt esetnek könnyebb sérültjei vannak.
HVG
Június 1-e óta tovább járnak a fővárosi metrók, ehhez igazodik a MÁV több járata is.
HVG