Külföldön is átveszik a közmédia Virtuózok című műsorát
A közmédia komolyzenei tehetségkutatóját nemzetközi szinten vehetik majd át, Kínában és Japánban, illetve az Egyesült Államokban is komolyan érdeklődnek a műsor iránt.
A közmédia komolyzenei tehetségkutatóját nemzetközi szinten vehetik majd át, Kínában és Japánban, illetve az Egyesült Államokban is komolyan érdeklődnek a műsor iránt.
hvg.hu
Kormánypárti képviselőket kérdeztünk meg arról, hogy Giró-Szász András egykori kormányszóvivő cége hírblokkokat készít havi 3,5 millió forintért a közmédia híreiből az MTVA-nak, amely aztán tovább értékesíti a hanganyagokat kereskedelmi rádióknak. Voltak, akik azt állították, hogy nem hallottak a Strategopolis Kft. közmédiás szerződéséről, de volt olyan vélemény is, hogy „ráférne egy javítás az 'MTA' televízióra, rádióra”. Egy másik képviselő arra hivatkozott, hogy szakmai kérdésről van szó, amelyben nem tud állást foglalni. Videó.
hvg.hu
Az MTVA és Giró-Szász András egykori kormányszóvivő cége szerződésben áll hírek készítésére, melyet kereskedelmi rádiók használhatnak fel. A Strategpolis hozzáférhet az MTI és az MTVA anyagaihoz is, az elkészült anyagokat pedig továbbértékesíti, de a szerkesztett híreket az MTVA is eladhatja, azonban erről már nem ad ki részletes adatokat a közmédia.
hvg.hu
Kizárólag a közmédiában és a TV2 csatornáin futottak decemberig a kormányzati kampányhirdetések a tavalyi második félévben – így becsülte meg a 444.hu az AGB Nielsen televíziós közönségmérésének adatai alapján. Több százmillió forint közpénz elköltéséről van szó, de a pontos arányok nem ismertek.
hvg.hu
Külföldön is szerencsét próbálna a hazai tévéműsorokat gyártó Show & Game Kft., amelyről az ügyvezető tulajdonos szerint tévesen terjedt el, hogy Simicska Lajos érdekeltsége. Závodszky Zoltán a Figyelőnek adott interjújában arról is beszélt, hogy a közmédia nem hosszabbította meg velük a szerződéseit, és a TV2-nél is nagy változások várhatók.
hvg.hu
Meglepődtünk, hogy mennyire jól sikerült A Dal 2016 első elődöntője, amiben már szerintünk a leendő győztes dal is elhangzott. Úgy tűnik, három év után, amióta az egyszeri magyar tévénéző is részese lehet a kiválasztási folyamatnak, mind a zsűri, mind a nézők, mind pedig a dalcsináló művészurak és hölgyek egyre tudatosabban állnak az Eurovízió-projekthez.
Hercsel Adél
Nem alakítják át hírcsatornává a Kossuth rádiót - közölte az MTVA a Népszabadság kérdésére. Korábban a Válasz.hu azt írta, a Kossuth március 15-től alakulna át hírrádióvá.
hvg.hu
Újabb hírcsatornát indít a közmédia, és megint március 15-én, csak most nem tévét, hanem rádiót – ha igazak a Válasz.hu. értesülései. A lap több forrásból is úgy tudja, hogy hírrádióvá akarják alakítani a Kossuth Rádiót, és a nem hírműsorokat átrakják a Bartókra. Az MTVA-tól egyelőre nem válaszoltak a Válasz.hu kérdéseire.
hvg.hu
„A szemtanúk szerint a módszer mindkét helyszínen ugyanaz volt” – egyebek mellett ez olvasható a hirado.hu-n abban a frissített hírben, amelyben az állami hírcsatorna kedden még azt állította, hogy előkerült egy amatőr videó a szilveszteri kölni erőszakról. Kiderült, hogy a felvételek nem ott, és nem akkor készültek, hanem valószínűleg 2013-ban Kairóban, de ez sem teljesen biztos. A közmédia szerdán frissítette a cikket.
Tízezrek tüntettek a közmédia függetlensége mellett és a kormány ellen Lengyelországban, Varsó mellett legalább húsz városban.
MTI
MTI
hvg.hu
Hétfőn sugározták először a magyar közszolgálat első kínai híradóját, mindjárt az orosz nyelvű hírek után. A kínai nyelvű híradás elindításában fontos szempont volt, hogy Kína stratégiai jelentőségű gazdasági partnere Magyarországnak – írta az MTVA.
hvg.hu
A Kaczynski-kormány is lenyelné a közmédiát, a Bizottság aggódik a jogállamiság miatt.
MTI
Áll a bál Lengyelországban: a közszolgálati rádió első csatornája minden órában leadja a lengyel és az EU-himnuszt, hogy a közmédia átalakítása ellen tiltakozzon. A közszolgálati tévécsatornák négy vezetője lemondott, amit a főigazgató elfogadott.
MTI
Az új lengyel médiatörvény szerint azonnali hatállyal kirúgják a közmédia jelenlegi vezetését, az újakat pedig a kincstárügyi miniszter nevezi ki.
MTI
Kérdezés? Ilyet nem csinálunk. Aki ilyet csinál, az a másik világ képviselője. A mi világunkban nem hozzuk kínos helyzetbe a kormányfőt azzal, hogy valamit megkérdezünk tőle.
Seres László
Jakupcseken kívül Nika György, Bálint István, Sípos Juli és Várkonyi Benedek munkájára sem tart már igényt az MTVA.
hvg.hu
Sebestyén Balázs bő negyedóráig beszélt arról, ahogyan Jakupcsek Gabriellát kirúgták a közmédiától. Szerinte méltatlanul bántak a veterán műsorvezetővel, de a köztévét amúgy is csak a "pártkatonák nézik, akiknek ki van adva, hogy nézni kell".
hvg.hu
Az MTVA szerint visszaélések lehetnek a közmédia Jónak lenni jó! című programjával kapcsolatban, ezért azt ajánlják, hogy mindenki tájékozódjon adományozás előtt. A közmédia szombat esti közleményében arról nem írnak, hogy történt már visszaélés, vagy csak elővigyázatosak akarnak lenni.
hvg.hu
A közmédiánál folytatja pályafutását Nobilis Márton, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal volt vezetője. Az Új Média és Teletext Kft. ügyvezetőjeként a közmédia online felületeinek megújításáért felel majd – erősítette meg a Népszabadságnak az MTVA.
hvg.hu
A WNTS nevű punkrock formáció első szerzeménye emlékezetes és kemény rímekkel küldi el melegebb éghajlatra a közmédiát.
hvg.hu