#közoktatás

Itt az új Palkovics-terv: bezárhatnak az alternatív iskolák

Ha elfogadja a parlament az innovációs miniszter törvénymódosítását, szeptemberben minden további nélkül bezárhatnak az alternatív iskolák. A javaslat alapból megszüntetné az alternatív tantervek alapján tartott oktatást Magyarországon, és helyette csak egyéni engedélyek alapján volna mód eltérni az előírásoktól.


"Megkérdőjelezik, hogy a gyerekemet féltem" - iskolásokon csattan a választási harc Csömörön

Miért kellene a csömöri iskolásoknak tesiórán judora egy olyan magáncsarnokba járni, ami a Fidesz helyi polgármester-jelöltjéhez, Bánhidi Balázshoz köthető? Hogyan írhatja elő az iskola, hogy még a 8 éves gyerekek is ezért egy kilométert gyalogoljanak, miközben az intézmény mellett ott van a rendelkezésre álló sportcentrum? - ezekből a kérdésekből kerekedett a békés zsákfalu lakóit elkeserítő politikai perpatvar. Egyik oldalon a település civil vezetése, másik oldalon pedig az idén ringbe szállt fideszes jelölt, akinek "megálmodott" létesítményét mindjárt országgyűlési képviselők ajnározzák, hiszen itt épül majd földalatti sportlőtér is a hazafias neveléshez.




A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja

Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik a gimnáziumot, mint az elmúlt években, és bár a szakgimnáziumok apró növekedést könyvelhettek most el, onnan az utóbbi tíz évben szinte menekültek a gyerekek. A felsőoktatásban van ugyan némi elmozdulás a „termelő szakok” felé, de ez leginkább az informatikusokra igaz, és még mindig a társadalomtudományok viszik a prímet.







"A fiúk már csak ilyenek": láthatatlan marad az iskolákban a nemi alapú diszkrimináció

Nem foglalkoznak eleget az intézményvezetők és a tanárok sem a nemi alapú iskolai erőszakkal, és nem is készítik fel őket erre – így lehetne összefoglalni azt, amit Rédai Dorottya, a CEU szakértője mondott a hvg.hu-nak. Tapasztalatuk szerint a homofób erőszakkal szemben határozott volt a fellépés, de ha fiúk bántottak lányokat, már megjelent az áldozathibáztatás is. A "NEM – iskolai Nemi Esélyegyenlőségi Mutató" névre hallgató projektjük célja az, hogy a tanulókat és a pedagógusokat is segítsék a nemi előítéletek felismerésében.







"És ha megint 4 évig készül a zebra?" – sötétben botorkálnak a pilisborosjenői gyerekek

Új épületben kezdték a tanévet a pilisborosjenői gyerekek, csak éppen nincs közvilágítás a külterületre költöztetett iskolánál, így pedig nem engedélyezik még egy zebra felfestését sem. Ezért a diákoknak az egyre korábbi sötétedésben gyalogátkelő nélkül kell átkelniük a forgalmas úton, ami az aggódó szülők szerint életveszélyes. A biztonságos megoldáshoz ugyanis több hatóság többféle engedélye kellene, ezért legutóbb is négy évbe telt, mire összehoztak egy zebrát.


"Az egészben volt valami idealisztikus" – Az új NAT készítői is érezték, hogy elhasal a tervezet

Apránként szedik ízekre különböző kormánypárti körökben az új nemzeti alaptanterv eredendően még "nagyon szép munkának" ítélt tervezetét. A csaknem két évig készült munkaanyagnak a Fidesz képviselői főként eszmei hiányosságokat rónak fel, miközben hivatalosan még mindig nem tudni, miért mondhatta a Miniszterelnökség vezetője a dokumentum bemutatása előtt, hogy "így biztosan nem lép életbe". A tervezeten dolgozó szakértők ezt mindenesetre már munka közben borítékolták.