A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik a gimnáziumot, mint az elmúlt években, és bár a szakgimnáziumok apró növekedést könyvelhettek most el, onnan az utóbbi tíz évben szinte menekültek a gyerekek. A felsőoktatásban van ugyan némi elmozdulás a „termelő szakok” felé, de ez leginkább az informatikusokra igaz, és még mindig a társadalomtudományok viszik a prímet.
A miniszterelnök korábban sokszor, ma már kevesebbet hangoztatja, hogy munkaalapú társadalmat építünk, amiben egy jó szakma többet ér, mint a diploma. A legutóbbi oktatási stratégiákban erről már szó nincs, sőt, ott feltűnően sokszor szerepel a tudásalapú társadalom kifejezés, ám a folyamatokat mégiscsak úgy próbálta beállítani a kormány az elmúlt nyolc évben, hogy egyre kevesebben férjenek hozzá a diplomát nyújtó képzésekhez (már csak azért is, mert így kevesebb pénzt kell a területre fordítani), és lehetőleg már a középiskolás korú gyerekek is inkább a szakközépiskolát, szakiskolát válasszák a gimnázium helyett. Ezeknek még a nevét is megszépítették a cél érdekében: így lett az előbbiből szakgimnázium, utóbbiból szakközépiskola.
Ha pedig valaki mégis diplomát szeretne, akkor semmiképp ne legyen amolyan romkocsmában merengő bölcsész vagy bajkereső jogász, netán közgazdász (legfeljebb, ha jó sokat hajlandó fizetni érte), hanem menjen tanulni a valódi „termelő ágazatokba”, legyen mérnök, informatikus, műszaki szakember – szólt az üzenet.
Kásler, a hazafias
A fenti nézeteket Orbán hű tanácsadója, az oktatáspolitika, bevallottan is egyik fő alakítója, saját szavaival tettestársa, Parragh László iparkamarai elnök is terjesztette, ahol csak tudta. Számára kulcskérdés volt, hogy a szakképzést válasszák le a közoktatásról, és a közismereti képzés rovására a gyakorlati képzést erőltessék, hiszen oda – mint megjegyezte – nem azért megy a gyerek, ”hogy József Attilát és Babitsot olvasson". És azt várta, hogy egyre több 14 éves választja a majd ezeket a lebutított iskolákat, mint a csak érettségit adó gimnáziumokat.
Mindezek a nézetek abszolút unortodoxnak számítanak a nemzetközi oktatáskutatási, közgazdasági irodalom szerint. Azokban ugyanis arról van szó, hogy az előre egyáltalán nem látható munkaerő-piaci igényekre úgy készülhet fel egy ország, egy iskolarendszer, ha az nem egyszer használatos szakmunkásokat, hanem kreatív gondolkodású, széles látókörű, a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodni tudó, együttműködésre képes embereket bocsát ki magából (és persze, akik tudnak minimum angolul, és jól értik a digitália nyelvét). Noha a kamarai elnök is beszél mostanában már tudásalapú társadalomról, szakemberek szerint az általa erőltetett modell nem ahhoz vezet.
Mindezek mellett Kásler Miklósnál az oktatási tortából egyedül az általános iskolákat és a gimnáziumokat hagyta Orbán, s az emberminisztenek láthatóan a legfontosabb kérdés nem, mondjuk, a ma már katasztrofális tanárhiány, az iskolarendszer esélyteremtő képességének brutális és egyre növekvő hiánya, vagy a 18 évesek többségének gyenge idegennyelv-ismerete és digitális analfabétizmusa, hanem a készülő új Nemzeti alaptanterv szerinte nem elég hazafias jellege.
A diákok a gimit választják
De vajon van-e a fenti orbáni-parraghi elveknek, így kilenc év után, látható „eredménye”? Elmozdult-e a magyar oktatás az általuk felvázolt irányba?
Parragh László biztos ebben, a napokban már büszkén jelentette ki: "A szeptemberben kezdődő tanévben szakgimnáziumban 31 157, általános gimnáziumban 28 738, szakközépiskolában 17 593, szakiskolában 1088, készségfejlesztő iskolában 311 tanuló kezdi meg tanulmányait, ez azt jelenti, hogy tíz év után először idén szeptemberben többen kezdik meg tanulmányaikat szakgimnáziumban, mint az általános gimnáziumban".
Nincs azonban itt semmi áttörés, ugyanis minden évben többen kezdték meg a múltban is tanulmányaikat a szakgimnáziumokban (korábban szakközépiskolákban), mint a gimnáziumokban.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint tíz éve, 2009-ben közel 40 ezer elsős volt a szakközépiskolákban, és 30 ezer a gimnáziumokban. Az elsősök száma viszont folyamatosan csökkent, 2016-ban és 2017-ben már alig több mint 30 ezren kezdték a parraghi iskolákban az első tanévüket. Ez a szám ment fel tavaly egy nagyon picit, 31 157-re.
Erre tehát, mondjuk úgy, nemigen lehet büszke a kamarai elnök:
Arra pedig még kevésbé, hogy a 2015-ös tanévtől kezdve többen jelentkeznek a gyerekek gimnáziumba, mint szakgimnáziumba.
Mint látható, a gimnáziumokban is volt némi csökkenés, hiszen ez a demográfiai folyamatokból is következik, de ott nem tízezres, hanem mindössze 1400 diákkal lett kevesebb a tíz év alatt. Erre kutatások nincsenek, de nyilván a magasabb végzettség igénye igenis jelen van a családokban. Ha valakinek a saját gyerekéről van szó, nem biztos, hogy beveszi a „jobb egy szakma, mint egy diploma”-mantrát.
Mivel a 10 év alatt jelentősen (több mint 10 ezerrel) csökkent az érintett populáció száma, és a gimnáziumokba jelentkezők esetén a visszaesés csak mintegy fél százalékos, míg a szakgimnáziumokban körülbelül 25 százalékos, a két intézménybe bekerülők közötti olló jelentősen összezárt. De még így is nagyjából 2500 diákkal több került be a szakgimnáziumokba, mint az általános gimnáziumokba.
Van még egy szemléletes ábra erről a kudarcról, az pedig az iskolai férőhelyek száma. Miközben a jelentkezők száma – demográfiai okokból – folyamatosan csökken a 9. évfolyamra, az iskolai férőhelyek száma még nőtt is. Minden évben nagyjából a helyek fele feltöltetlen marad. Lehet tippelni, melyik iskolatípusra jellemző valójában ez a növekedés.
A most kezdődő tanévben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok betöltöttségi aránya bőven 90 százalék fölött van, és a négy (vagy nyelvi előkészítővel öt) osztályos gimnáziumoké is 75,4 százalékos, eközben a szakgimnáziumi férőhelyek közel fele (45%), a szakközépiskolai férőhelyek kétharmada (65,4 %) üresen marad.
Parragh László ezen szeretne úgy segíteni, hogy a gimnazistának készülő gyerekeket – akaratuk és a család akarata ellenére is akár – átirányítaná a szakképzés felé. Nos, ha holnap bezárnák az összes gimnáziumot, és minden gyerek szakiskolákba kényszerülne, akkor sem töltődne fel az összes szakgimnáziumi és szakközépiskolai hely.
Egyébként a napokban jelent meg pont az iparkamara felmérése arról, hogy a hetedikes tanulók milyen továbbtanulási irányban gondolkodnak, és bizony az abban szereplő adatok is rossz hírt jelentenek az elnök úr számára. A diákok többsége (36 %) ugyanis továbbra is a gimnázium-diploma felé menne, míg szakgimnáziumot 28, szakközépiskolát 19 százalékuk céloz meg. (18 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.)
Felsőoktatási irányváltás: fél siker
A tavaly megjelent A magyar felsőoktatás egy évtizede 2008 – 2017 című tanulmánykötet szerint az egyetemeket jobban sikerült átállítani a „termelői képzések” irányába. Ha arányaiban nézzük, akkor legalábbis úgy tűnik, sikeres volt az állami vezérlés. A hallgatólétszám képzési területek szerinti megoszlása ugyanis az elmúlt tíz évben úgy alakult, hogy a műszaki, természettudományi, informatika és agrárszakra járók aránya az egyetlen terület, ami növekedett a többi szak rovására. (A tanulmány a 2016/17-es tanévig vizsgálja az adatokat, de a trend ugyanez maradt tavaly is, és idén is.)
Mindez mégsem egyértelműen a kormányzati erőfeszítések sikerét mutatja, hiszen a felsőoktatásban tanulók létszámának nagyjából 15 százalékos csökkenése okán ebből az ábrából csak azt láthatjuk, hogy egy zsugorodó felsőoktatásban melyik képzési terület relatív helyzete jobb.
„A műszaki képzésben tanulók 2015/2016-os aránya magasabb ugyan, mint a 2014/2015-ös arány, míg a közgazdasági képzésben ez az arány az egyik évről a másikra romlott, azonban ez úgy következett be, hogy mindkét területen csökkent a létszám, csak a közgazdasági területen jobban” – írja a szerző, Polónyi István.
A kormányzati erőfeszítések – mint lapunknak az oktatáskutató megerősítette – csak részsikert hoztak. Bár – az Oktatási Hivatal statisztikái szerint – a matematika, számítástechnika és természettudományokra jelentkezők száma nagyjából 25 százalékkal nőtt, a műszaki, ipari és építőipari képzésekre jelentkezők száma 2013 óta ugyanennyivel csökkent. A végzetteket tekintve is nagyjából ugyanez látszik: a műszaki képzéseknél nem, de a számítástechnikánál sikerült emelni a létszámokat.
Abban is sikert könyvelhet el a NER, hogy valamennyire visszaszorította a humántudományokat: mintegy 20 százalékkal csökkent e területen a jelentkezők száma. Ugyanakkor még mindig bőven igaz, hogy a társadalomtudományi szakok a legnépszerűbbek (a drasztikus csökkenés ellenére), és a gazdasági, jogi karokra is sokkal többen járnak, mint a kormány által áhított „termelői” karokra. Ráadásul ezek annak ellenére tartják magukat, hogy itt már szinte kizárólag fizetős képzések indulnak.
Azaz, az eddigi irányváltás eredménye annyi, hogy 2013 óta mintegy 15 százalékkal csökkent a hallgatói létszám. Ezen belül nőtt az oktatás, a mezőgazdaság, és szembetűnően az informatika terület iránti érdeklődés és csökkent a társadalomtudományok, bölcsész szakok iránt.
A felsőoktatás régi-új ura, Palkovics László a napokban lengette be, hogy újra át fogják tekinteni a felsőoktatási szakokat. Ez Polónyi szerint nemcsak azt fogja jelenteni, hogy néhány egyetem (a győri, a kecskeméti és a MOME) fenntartását a Corvinus-modellre állítják át, hanem azt is, hogy tovább fogják szűkíteni a bölcsész-, társadalomtudományi utakat.
Hogy miért baj az, ha az állam erőszakosan kényszeríti a fiatalokat más, nem az általuk vágyott pályára, azt Polónyi a saját élettörténetéből vett példával illusztrálja. A továbbtanulásban ugyanis (az előiskolázottság, a helyi lehetőségek stb. miatt) sok úgynevezett kényszerhelyettesítés volt már a rendszerváltás előtt is. Ő maga gépipari technikumba járt, innen mérnöknek ment tovább, és csak ezután végezte el a közgazdász szakot. ”Kidobott pénz volt a vasútmérnöki képzésem, ráadásul utána elég nagy erőfeszítéssel tudtam csak megszerezni a közgazdász diplomát.”
Az egyének vágyott útjától való erőszakos, állami elterelés megint egy csomó kényszerhelyettesítést eredményezhet, és ez nagyon rossz hatékonyságú felsőoktatáshoz vezet. „Az egyénnek rossz, mert nem tud abba a szakirányba menni, ahova akar, viszont később valószínűleg megpróbálja a vágyott képzettséget is megszerzi. Így neki sok felesleges erőfeszítését és idejét felemészti ez a kerülőút. És az a pénz is veszendőbe megy, amit az állam a felesleges képzésére fordít.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
