Milliók szeretik azért, mert nem olyan, mint a többi popsztár
Egy 18 éves amerikai énekesnő megértette, hol tart ma a zene, majd fogta magát, és kifordította az egészet. Úgy látszik kívülállónak, hogy ma ő az egyik legnagyobb sztár.
Egy 18 éves amerikai énekesnő megértette, hol tart ma a zene, majd fogta magát, és kifordította az egészet. Úgy látszik kívülállónak, hogy ma ő az egyik legnagyobb sztár.
A popzene és a tévésorozatok után a mozifilmmel is felírta magát a nemzetközi kultúra térképére Dél-Korea. Az ázsiai ország filmipara százéves, de csak három évtizede szűnt meg a cenzúra, és még néhány éve is volt feketelista, amelyen az Oscar-díjas Élősködők rendezője, Pong Dzsun Ho is szerepelt.
Kivételes kiállítás nyílt Gentben, de nem csak ezért érdemes odamenni. Jan van Eyck és társai remekművein kívül sok különleges látni- és ennivaló van a belgiumi – egészen pontosan flandriai – városban.
A múlttal való szembenézés és a jelen próbatételei között ingadozva talál vissza önmagához Szabó István új filmje, a Zárójelentés orvosaként az osztrák és német nyelvterület színházi fenoménja.
Én, Iphigénia címmel íratott önéletrajzi darabot Závada Péterrel a személyes sorsáról Eke Angéla bábszínész és színművésznő, aki soha nem szerződött le egyetlen társulathoz sem, de szabadúszóként is aggasztónak tartja a független színházak helyzetét.
90 évesen is olykor naponta 10 órán keresztül dolgozik a Kossuth-díjas festőművész, aki a HVG-nek adott interjújában mesélt a felmenőitől kapott örökségéről és a külföldi emigrációban töltött évtizedeiről is. Szerinte a jelenlegi hazai politikai vezetésnek nagyobb érdeklődést kellene mutatnia a tudományok és a művészetek iránt. Portréinterjú Konok Tamással.
Három évtizedes szünet után először vállalkozik egy tárlat arra, hogy a maga teljességében mutassa be a Pécsen élő művészek munkásságát.
„Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak” – jegyezte meg Picasso Csontváryról egy 1949-es párizsi kiállításon. A közelmúltban két új monográfia is felidézte az akkori Szajna-parti bemutatkozás történetét.
Fagyasztóban tárolt üzemibaleset-maradvány, drogos elitegyetemisták, kéjsóvár malac találkája egy bulvárújságíróval, mennyországba repítő gyom a közmondásos angol gyep alatt. Az Úriemberek bűnözőinek fura ízlésük van.
A program egyik kidolgozója Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Mark Delez professzor, a leuveni egyetem egyetem archívumának kutatója sok ismeretlen részletet mesél el az első magyar nyelvű vers XX. századi hányattatásairól.
Budapesten is az engedélye nélkül rendeztek kiállítást a rejtőzködő utcai művész alkotásaiból, pedig Banksy immár két évtizede az egyik legkeresettebb világsztár a műkincspiacon. Művei dollármilliókért kelnek el az aukciókon, de emellett jól menő ajándékboltja és szállodája is van.
Az első világháború utáni és a hitlerizmus előtti rövid időt kihasználva a maihoz hasonlóan pezsgett a német főváros, és a centenáriumi években ezt gőzerővel igyekszik meglovagolni a filmipar is, a HBO például az utóbbi évek legnagyobb tévés vállalkozásával.
Jól összerakott futballcsapat összjátékához hasonlítja a Monty Python működését, és sikerükben fontos szerepet tulajdonít a hatvanas években Nagy-Britanniában eszmélő generáció előtt nyílt lehetőségeknek Eric Idle, aki az Életrajzszerűségének megjelenéséhez kapcsolódva adott interjút a könyvet kiadó HVG-nek.
Funtek Frigyes történelmi korokon átívelő piaci játékkal, Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi változatával tért vissza rendezőként a József Attila Színházba.
Egy nemzeti kulturális csúcsintézmény létrehozásáról került előterjesztés a kormány elé, több ingatlan, intézmény és ösztöndíj is az új szervezethez tartozna, ha megvalósul a javaslat.
A Kurt Weill-életmű fanatikus tolmácsolója, a berlini és párizsi kabarék világának provokatív megidézője a legnagyobb német színésznővel folytatott éteri kapcsolatát formálta bensőséges vallomásokkal átszőtt koncertszínházzá. Ute Lemper az előadással a Müpában mutatkozik be, február 13-án.
Nem akart színész lenni, de tudta, hogy az lesz. A HVG-nek elmondta azt is, hogyan harcol a kormány kultúrpolitikája és a bulvársajtó módszerei, valamint a klímaváltozás ellen. Portréinterjú Pokorny Liával.
Az idősebb Ignotus és fia külön-külön írt irodalomtörténetet, egyikük Ady Endrére, másikuk József Attilára esküdött, mindazonáltal a pályájuk sok azonosságot is mutat.
Hatalomról, kultúráról beszélt a CEU egyetemi tanára egy interjúban.