Konok Tamás: "A láthatatlant akartam láthatóvá tenni"

90 évesen is olykor naponta 10 órán keresztül dolgozik a Kossuth-díjas festőművész, aki a HVG-nek adott interjújában mesélt a felmenőitől kapott örökségéről és a külföldi emigrációban töltött évtizedeiről is. Szerinte a jelenlegi hazai politikai vezetésnek nagyobb érdeklődést kellene mutatnia a tudományok és a művészetek iránt. Portréinterjú Konok Tamással.

Mátraházi Zsuzsa

HVG: Hány felmenőjétől örökölhette a művészi tehetséget?

Konok Tamás: Anyai ágon ősöm az első magyar szobrászművész, Ferenczy István. Dédapám, id. Sándy Gyula is festőművész volt, barátjának, Székely Bertalannak a róla készült rajzát féltve őrzöm. Fia, Sándy Gyula építette a Postapalotát és még 85 magyar templomot. Épületszerkezettan-professzor volt a Műegyetemen, őt mondhatom első mesteremnek.

Konok Tamás: Inga, 2018 /// Évente több tucat műve születik

HVG: Kimaradt a felsorolásból az apja, aki zenélni tanította.

K.T.: Ő hivatásos tiszt volt, és kitűnően hegedült, számos koncerten szólistaként is fellépett. Az általa alapított vonósnégyes minden héten kétszer nálunk zenélt. Akkor mint kisgyerek kedvet kaptam, hogy magam is muzsikáljak.

HVG: Hogyan lett fényképész az édesapja?

K.T.: Amikor a nyilasok hatalomra kerültek, átállt a szovjetekhez. 14 évesen engem is katonaruhába öltöztetett, és magával vitt, nehogy a nyilasok rajtam bosszulják meg a dezertálását. Őt Malinovszkij marsallhoz vitték, én a többi katonával együtt bekerültem a hadifoglyok közé. Többnapi gyaloglás után jött egy tiszt, hogy engem és apám tisztiszolgáját emeljék ki a Gulagra tartó menetből. De én azt hittem, lelőnek.