24.hu: Beismerte bűnösségét a Mester utcánál késelő férfi
A Budai Központi Kerületi bíróság elrendelte a támadó letartóztatását.
A Budai Központi Kerületi bíróság elrendelte a támadó letartóztatását.
Szombat dél körül szúrtak meg egy embert a nagykörúti villamos Mester utcai megállójában.
A budapesti rendőrök megkezdték a Mester utcai villamosmegállóban történt bűncselekmény körülményeinek tisztázását és az elkövetők felkutatását.
A férfi egy szállodai lopás közben késelte meg a recepcióst.
Négy ügyet vont össze a rendőrség a nyáron elfogott férfi esetében.
Rendőri vezetők látogatták meg a kórházban az őrmestert.
A 26 éves férfit pénteken este ébresztették fel az altatásból - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli Híradójában. A rendőr járőrtársát, a 23 éves őrmesternőt már kiengedték a kórházból.
Péter kérdése az volt, mikor mehet dolgozni.
Javítóintézetbe küldte a nyomozati bíró a nyolcadikos fiút.
Annyit tudni, hogy áldozata korábban a védelmére kelt egy lánynak, akit ő utált.
A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
A támadó mindössze húszezer forintot zsákmányolt a sofőrtől 2018-ban.
A feltételezett elkövetőt néhány órán belül elfogták.