Nyitáslázban a kormány: Turbóra kapcsolt "svéd modell"
A járvány eddig is hullámvasút volt, az elmúlt hét azonban mindenen túltett. Elhangzott minden, s annak az ellenkezője is.
A járvány eddig is hullámvasút volt, az elmúlt hét azonban mindenen túltett. Elhangzott minden, s annak az ellenkezője is.
Megdöbbentően megengedő a most megjelent kormányrendelet a színházak nyitásáról, amely arról is rendelkezik, hogy a munkatársak védettségi igazolvány nélkül is dolgozhatnak.
A kormányzati oldalon hozták nyilvánosságra a következő lépéseket. A felnőtteknek védettségi igazolvánnyal lehet rendezvényre vagy akár edzőterembe járni, a családi eseményekre vonatkozó létszámkorlátot viszont nem oldották fel számukra sem. Orbán Viktor miniszterelnök abban bízott, a hét közepére meglesz a 4 millió beoltott, ahhoz azonban az eddiginél jóval nagyobb oltási tempóra van szükség.
Szlovéniában a magyarhoz képest nagyon alacsonyak a számok.
Elérte a beoltottak száma a 3,5 millió főt, így szombattól a vendéglátóhelyek megnyithatták a teraszukat, kerthelyiségüket. Az első kicsit szabadabb napon az időjárás is kegyes volt, így a belvárostól a Római-partig egy nagy szabadtéri fesztivállá vált a város.
Akár napokon belül újranyithatnak a színházak, de a miniszterelnök és az államtitkár nyilatkozatai rengeteg nehéz kérdést felvetnek. Van, ahol akkor sem nyitnak ki, ha megtehetnék, és van igazgató, aki szerint a jelenlegi rendelkezések hosszú távon ellehetetlenítik a tervezhető működést.
A teraszok már nyithatnak, de rengeteg hely zárva marad, sokan örökre. Tisztulni fog a piac, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a jó éttermek megmaradnak, a rosszak pedig bezárnak. Inkább a kapcsolatok számítanak - mondta Gerendai Károly a Fülkében.
Kidolgozott a kormány egy részletes biztonsági tervet. Meghatározták, mekkora lehet egy étteremben egy asztaltársaság, de azt is, hány ember juthat 20 négyzetméterre egy fitness-szalonban.
Péntek reggelre meglett a 3,5 millió beoltott tovább lazítanak a szabályokon.
Kizárólag az oltások miatt lehet lazítani a korlátozásokon az országos tiszti főorvos szerint, mert a járvány még nem ért véget.
Megvan a 3,5 millió beoltott, ez már a miniszterelnök rádióinterjúja előtt kiderült. Szombaton nyithatnak a teraszok, a kijárási tilalom este 11-kor kezdődik. A következő lépés 4 millió oltottnál jön, a szolgáltatások egészen széles köre lesz elérhető a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.
A jövő héttől megnyithatnak az éttermek teraszai és az edzőtermek is.
A vendéglátóhelyek megsegítése miatt a belváros parkolóinak egy részét is terasszá alakíthatják azok a helyiségek 3,5 millió beoltott után, amelyek eddig csak beltéri kiszolgálással foglalkoztak. A bökkenő, hogy az ötletet épp az egyik leginkább érintett Erzsébetváros polgármestere nem támogatja. Az inkább bulizásra szakosodott, de terasszal rendelkező helyek egy része inkább ki sem nyit még akkor sem, ha lehet.
Bár értesüléseink szerint 4 milliós beoltottság esetén a kormányzat teljes kulturális nyitást tervez, mozikkal, színházakkal, ennek egyelőre nem sok jelét látják az ágazati szereplők.
Az ADOM Diákmozgalom felmérése szerint az alsós diákok 44 százaléka a nyitás ellenére nem ment hétfőn iskolába.
Ezt az Oktatási Hivatal is megerősítette. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a kormány semmit nem vett figyelembe abból, ami az iskolák felelős újranyitásához szükséges lenne.
A Magyar Színházi Társaság örül, hogy hamarosan kinyithatnak a színházak, de emlékeztetnek: a kormány rendelete minden felelősséget az egyes intézmények vállára helyezett.
A kulturális államtitkár szerint a kultúrában dolgozókat komoly felelősség terheli, és nagyon megfontoltan kell kezelniük a nyitás kérdését. Azt javasolja, három és félmillió beoltott után indulhassanak el a szabadtéri kulturális programok, négymillió után, védettségi igazolvánnyal pedig akár a zárt tériek is. A döntés viszont Orbán Viktor kezében van.
Lecsengőben a járvány harmadik hulláma, de minden egyes enyhítés lassítja a folyamatot, és végső soron több fertőzöttet eredményez.
A miniszter az igazgatóknak szóló levelében azt is kijelenti, az óvodás csoportokat nem lehet összevonni akkor sem, ha alacsony a jelenlévők létszáma.