„Szaglólyukakat” vágatott a mosdók ajtajára egy budai gimnázium vezetése
Nem látni, hanem érezni akartak: a vécében dohányzó diákok füstjét.
Nem látni, hanem érezni akartak: a vécében dohányzó diákok füstjét.
hvg.hu
Németország, Ausztria, Hollandia – a magyar fiatalok három legnépszerűbb célországa külföldi tanulmányokhoz. Évekkel az érettségi előtt érdemes elkezdeniük a felkészülést, akiknek ilyen terveik vannak.
hvg360
Gimnáziumok helyett a szakképzésbe akarja terelni Orbán Viktor az általános iskolából kikerülőket. A mesterterv részben bevált, de a több munkáskezet látni akaró kormányfő nem elégedett.
Összesen 27 millió forintot ítélt meg a bíróság első fokon a tanároknak. Az indoklás szerint jogellenes volt a munkabeszüntetésük, de a kirúgásuk aránytalan szankció volt.
A volt oktatási miniszter, az MTA egykori elnöke szerint a kormányfő azért sem szeret oktatási vagy egészségügyi kérdésekkel foglalkozni, mert azok kellemetlenek.
hvg.hu
A közismerten erős reálvonal mellé hogyan fér be a művészeti nevelés? Mi volt a tapasztalatuk a megváltoztatott érettségivel? Nem okoz-e a gyerekeknek teljesítménykényszert, hogy élvonalba tartozó iskolába járnak? Schultz Zoltánnal, a HVG középiskolai rangsorában 10. helyen végzett veszprémi Lovassy László Gimnázium igazgatójával beszélgettünk.
Empátia, elfogadás, önálló gondolkodás – Lányi Marietta pedagógiai vezető így foglalja össze röviden azt, hogy a tananyagon felül még mivel gazdagodhatnak azok a diákok, akik a Gyermekek Házában, az ország egyetlen állami fenntartású alternatív középiskolájában tanulnak.
Az összesített rangsorban is első Eötvös Gimnázium tanulói érték el a felvételin is a legjobb eredményeket, onnantól viszont van némi kavarodás a listán. Újabb részeredmények a Középiskolai rangsor 2025-ből.
hvg360
Mutatjuk azt a tíz gimnáziumot, amelynek diákjai a legjobb eredményt érték el a történelemérettségin. E téren a vidék fölényesen veri a fővárost. Újabb részeredmények a Középiskolai rangsor 2025-ből.
hvg360
Az egyetem 7 éve Putyinnak adott díszpolgári címet, most Trump egyik vitatott munkásságú hívének.
hvg.hu
Ezért antikorrupciós képzést indítanak pedagógusoknak. Totyik Tamás szakszervezeti vezető szerint először a tankerület vezetői szorulnának ilyen oktatásra.
hvg.hu
A magyarérettségi legjobbja egy egyházi iskola lett. A kompetenciamérésben a szövegértés eredményei néhány iskolánál nagyon nem állíthatók párhuzamba a magyarérettségik eredményeivel. Újabb részeredmények a Középiskolai rangsor 2025-ből.
hvg360
Bár tagadhatatlan, hogy vannak vesztesei, de alapvetően jól szűri a gyerekeket a középiskolai felvételi rendszer – véli Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. Szerinte jó lenne, ha az esetleges sikertelen felvételit nem tragédiaként élnék meg a szülők és a gyerekek, mert ma már sok lehetőség van a hagyományos iskolai pálya mellett más sikeres utat találni.
A Fidesz hallgat, Vitézy Dávid épphogy lecsúszott, a Momentum pedig leragadt a könnygáz-témánál.
Mennyi időt spórol meg a pedagógusnak, ha a mesterséges intelligencia előolvassa a javítandó esszéket? Hogyan reagál a magyar oktatás az innovatív megoldásokra? A Mérlegen legújabb adásában Visy Zoltánnal, a Redmenta oktatási platform társalapító-ügyvezetőjével beszélgettünk.
Mérlegen
Radnóti, Fazekas, Veres Péter. Ha csak a matekérettségi eredményeket nézzük, ez három gimnázium kerül fel a dobogóra.
hvg.hu
Vállalhatatlan stílusban beszélt a diákokkal, megalázta őket és a tanári kar tagjait a szakmári egyházi iskola igazgatója. A szülők fellázadtak: a következmény mindössze annyi, hogy szeptembertől egy másik iskola igazgatójává nevezték ki a férfit.
hvg.hu
A listán keverednek az alternatív iskolák és a modellváltáson átesett egyetemek gyakorló gimnáziumai. Az élen továbbra is az Alternatív Közgazdasági Gimnázium áll.
hvg360
Hogyan tekint küldetésére egy egyházi iskola? Mennyire van létjogosultsága még a bentlakásos gimnáziumnak? Lesz valaha koedukált tanítás? Juhász-Laczik Albinnal, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatójával, szerzetessel beszélgettünk, aki maga is ebben az iskolában érettségizett.
Ennek köze lehet ahhoz, hogy a diploma megszerzéséhez már nem szükséges a dokumentum megléte.
HVG