Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#piac

Gránit-Pólus Zrt.

Három program, ami segít kikapcsolódni a karantén után

A koronavírus-járvány alapjaiban rengette meg a világot: a jól megszokott szociális és közösségi életünket teljesen újra kellett gondolni. A közösségi távolságtartás komoly hatással volt a napi rutinunkra, a szórakozásunkra, és arra is, hogy eddig megszoktuk, hogyha el akartuk intézni a napi bevásárlást vagy szerettünk volna pár új ruhát, csak beugrottunk egy plázába. Az élet viszont lassan, de biztosan ismét elindul: kezdünk eljárni otthonról, kitesszük a lábunkat a négy fal közül. Anyagunkban a Westend “újranyitása” mentén mutatjuk be, hogyan vehetünk részt újragondolt közösségi programokban biztonságosan.

Kovács Gábor Élet+Stílus

Hogy tartható be a sörtörvény?

Mikor máskor lehetne „örökzöldebb” téma a sör, mint nyáron? A parlament július elején fogadta el a törvénymódosítást, amely bevallottan ez eddig hendikepes hazai kisüzemi sörfőzdéket segíti. Ennek értelmében a vendéglátóhelyek kötelesek a csapolt sörforgalom 20 százalékát magyar tulajdonú sörfőzde termékeiből biztosítani.

Dobos Emese Zhvg

Nálunk is terem a szuperélelmiszer, ne vegyen avokádót és chiamagot

Szabó Adrienn dietetikus most megjelent könyvében azt mutatja be, hogy minden külföldi szuperélelmiszernek megvan a hazai megfelelője. Arról beszélgettünk a szakemberrel, hogy a fenntartható, egészséges és környezetbarát étkezés nem mindig fedik egymást, hogy miért vette fel a harcot a bloggerekkel és influencerekkel, és hogy miért evett – kis túlzással – egy hétig jégcsapretket.

hvg.hu Vállalkozás

Botka László engedett a szegedi piacosoknak

Rázúdult a szegedi kofák dühe a polgármesterre, mert a múlt hétvégére bezáratta a piacot. Többen csak péntek hajnalban szembesültek azzal, hogy nem pakolhatják ki az árut. Most ebben engedett a szegedi polgármester, de a többi húsvéti szigorítás ismét életbe lép.

hvg.hu Kult

Paul McCartney betiltatná a vuhanihoz hasonló piacokat

Ha a rabszolgaságot fel tudták számolni, akkor a vuhanihoz hasonló "középkori" piacokat is fel tudják – vallja az egykori Beatles-tag. Igaz, egyelőre nem sikerült bebizonyítani, hogy a hírhedté vált piacról indult volna a koronavírus-járvány.

Szlavkovits Rita Vállalkozás

Drágább lehet idén a békési dinnye, a gazdák mégis aggódnak

Medgyesegyházán egyelőre még nem szedik a dinnyét, csak rágják a körmüket, mennyiért kel el majd a termés. Technológiában többen már ott vannak, ahol a spanyolok, de sokan feladták az örökös háborúskodásra berendezkedett dinnyetermelést. Aki beáll a versenybe, az talpon maradhat.

1 2 3 4 5 6 7
39
XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Ozzy végleg felhagy a rock 'n' roll életformával: „Lesz pár pónink és csirkénk”

Ozzy végleg felhagy a rock 'n' roll életformával: „Lesz pár pónink és csirkénk”

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek

A címlapról ajánljuk