Akadozik a K&H e-bank és mobilbank szolgáltatása
Dolgoznak a hiba elhárításán.
A koronavírus nem csak a gazdaságra, de a gazdaság alapjául szolgáló tranzakciókra jogi szempontból is kihatással van. Egy közelmúltban bevezetett szabályozás szerint az állam jelentősen beleszólhat a külföldi befektetések sorsába. Ám az utóbbi hónapokban nem csak a COVID-19 miatt történtek változások a vállalkozók életében; új kötelezettség is várhat rájuk többek között a saját tranzakcióiknak potenciálisan adóelkerülő struktúraként való bejelentése kapcsán is. Egyes esetekben azonban ezek értelmezése is kérdéseket vethet fel – a válaszokat és megoldásokat a CMS Budapest szakjogászai ismertetik.
Ötvenhét éves volt, szívinfarktus végzett vele. Családjának bankcsoportja 58 ezer milliárd forintnyi pénzt kezel.
Kedden e-mailben kértük az adatokat, hogy 2020-ban mennyi pénzt fordított a közpénzből működő Szerencsejáték Service Zrt. a Rogán Cecíliához köthető Fitbalance sporteseményekre, nekünk nem válaszoltak, szerdán viszont a honlapjukon nyilvánosságra hozták az összegeket. Egyszer 140, még egyszer 70 millió forintot kaptak a koronavírus-válság közepén.
Hiányos tájékoztatást kaptak a károsultak a kártérítési igényről, többeknek nem küldték ki a díjfelszólító levelet, rossz volt a panaszkezelés, nem volt megfelelő vírusvédelem az informatikai rendszerben – egyebek mellett ezt állapította meg az MNB, miután vizsgálatot tartott a Groupama Biztosítónál.
A nettó átlagkereset a statisztikai hivatal szerint 272 900 forint volt.
A koronavírus spórolásra tanított egy generációt.
A legutóbb szombaton, közel 4 milliárdot.
Két egészségpénztárat is magával rántott a Buda-Cash brókerház, az egyik felszámolása még mindig nem zárult le.
A szolgáltatással technikai hiba adódott, nem tudni, mikor javul meg.
Kanadai viselkedéspszichológusok állítják, hogy ilyen kicsi korban is lehet észszerűen gondolkodni a pénzről.
Hárommilliárd dollár értékben készül kötvényeket eladni Kína második legnagyobb bankja, a China Construction Bank (CCB). Az érdeklődők nemcsak hagyományos pénzben fizethetnek.
Az elmúlt időszakban a majdnem minden kártyás fizetés érintésmentesen történt, ez nagyban köszönhető a PIN kód megadása kapcsán megemelt, 15 000 forintos limitnek is. De hogyan lesz mindez biztonságos? Nemes Mátét, a Mastercard digitális fizetésekért felelős szakértőjét kérdeztük.
Abban világszinten szakértői konszenzus van, hogy a pénzügyi ismereteket a legjobb már gyerekkorban elsajátítani, így számolható fel leghatékonyabban az ezen a téren a magyar lakosság körében is tapasztalható ismerethiány. Az OTP Fáy András Alapítvány szerint erre a hagyományos oktatási módszerek nem igazán alkalmasak, inkább élményt nyújtva, szórakoztatva kell tanítani. Ennek jegyében egy egy pénzügyi feladványokkal teletűzdelt, ingyenesen letölthető, fiataloknak szóló mobilos játékot fejlesztett a szervezet.
A Postabank 32 évesen kinevezett vezérével a HVG 1989 szeptemberében készített portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.
A részvényárak mozgásán sokat lehetett keresni – és bukni – az elmúlt hetekben, ám a magyar amatőrök óvatosak lettek. A járvány okozta pánik után a tőzsdézés megszállottjai újra beszámolhatnak sikereikről is az internetes fórumokon, a kudarcaik feldolgozásában viszont továbbra is egyedül maradnak.
A pár éve közpénzből életre keltett, majd kormányközeli befektetők kezébe került MKB-t egyelőre meg sem legyintette a koronavírus-járvány, de az államra jó eséllyel akkor is támaszkodhat, ha másképp alakulna a helyzet.
Technikai fejlesztés lesz, az ügyfeleket értesítették.