„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kedden e-mailben kértük az adatokat, hogy 2020-ban mennyi pénzt fordított a közpénzből működő Szerencsejáték Service Zrt. a Rogán Cecíliához köthető Fitbalance sporteseményekre, nekünk nem válaszoltak, szerdán viszont a honlapjukon nyilvánosságra hozták az összegeket. Egyszer 140, még egyszer 70 millió forintot kaptak a koronavírus-válság közepén.
Bár a vírus első és második hullámában mindenki kénytelen volt jórészt otthon lenni, a kettő közötti időszakban Rogán Cecíliáéknak mégis sikerült megrendezni két tömegrendezvényt is. Az egyik a gyerekeknek és szüleiknek szóló Fitbalance Kids, a másik a felnőtteket célzó Fitbalance Aréna. Utóbbi októberben volt, előbbi augusztusban. Mindkét rendezvényt támogatta az MVM, és a Szerencsejáték Service Kft. (2015 óta ez utóbbi cég kezeli a Szerencsejáték Zrt.-hez beérkező támogatási igények elbírálását) is.
Rogán Cecíliához a védjegyeken keresztül köthetőek az események: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala oldalán Rogán Antal volt feleségének neve, illetve cége, a Nakama & Partners szerepel többek között a Fitbalance, a Fitbalance Kids, és a Fitbalance Gasztrofesztiválnál is.
Kedden megkerestük a szponzorokat, hogy megtudjuk, a támogatás ezúttal mennyi közpénzt vitt el. Mint megírtuk, 2019-ben Rogán Ceíliáék kis híján félmilliárd forint közpénzt kaptak különböző eseményekre.
Választ mi nem kaptunk, a Szerencsejáték Service Kft. viszont szerdán a honlapján közölte a támogatási összegeket, ám ezt sem jelezte lapunk felé. Eszerint 2020 augusztusában a Fitbalance Kids-nek 70 millió forint támogatást adtak, míg a Fitbalance Arénának szeptemberben további 140 millió forintot. Ez egyébként több, mint a korábbi összeg, a Szerencsejáték Service Kft. a tavalyi Fitbalance Aréna Tavaszra és a Fitbalance Kids-re 142 millió forintot juttatott.
Mindkét összegnél a Digital Minds Kft. szerepel szerződő félként, ugyanez a cég szerződött korábban az MTVA-val a szintén Rogán Cecíliához köthető Magyarország szépe című szépségversenyre, ami 2020-ban elmaradt. Kerestük az MTVA-t, hogy ettől függetlenül kötöttek-e szerződést, fizettek-e ki pénzeket (a regisztráció ugyanis elkezdődött), a közmédia viszont egyelőre szintén nem reagált megkeresésünkre.
Az Antenna Hungária egyébként – miközben 2019-ben még igen –, 2020-ban már nem szerepelt a Fitbalance támogatói között, egyelőre nem tudni, hogy miért. Erre is rákérdezünk, és amint válaszolnak, közöljük. Az MVM viszont továbbra is támogató, azt azonban egyelőre – hiába kérdeztük – nem tudtuk meg, hogy mennyivel.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.