Egy 4000 éves, rituális építményt találtak Angliában, miután bevetették a lézerszkennert
Egy nagyjából az i. e. 2000-ből való, rituális célokat szolgáló építmény maradványait fedezte fel egy régész a délnyugat-angliai Deani erdőben.
Egy nagyjából az i. e. 2000-ből való, rituális célokat szolgáló építmény maradványait fedezte fel egy régész a délnyugat-angliai Deani erdőben.
Ezerötszáz éve, a bizánci korban épült hatalmas templom romjaira bukkantak a régészek Bét-Semesben, Izrael középső részén – jelentette a Háárec című izraeli napilap. A helyszínen talált görög nyelvű mozaikfelirat szerint egy titokzatos "dicsőséges mártír" emlékének szánták a hatodik században emelt templomot, amelynek padlózatát gazdag mozaikdíszítés, ablakait pedig üveg borította.
Őskőkori hűtőszekrényt találtak az osztrák Tudományos Akadémia régészei az ausztriai Kremsben. A mintegy 23 ezer évvel ezelőtt emelt kőépítményt egy jól szervezett vadász- és gyűjtögető csoport alkotta, ez eddig az egyetlen ilyen lelet ebből a korból. Hasonló hústárolók azonban a mai napig léteznek.
Úgy tűnik, a kutyák a régészekkel is kiválóan együtt tudnak dolgozni.
Csaknem 8 ezer éves igazgyöngyöt találtak az Egyesült Arab Emírségekben, a Maravah-szigeten. Az alig egy centiméter átmérőjű gyöngyre egy régészeti feltárás során bukkantak tavaly az archeológusok.
A különleges leletet egy önkéntes, fémkeresős lelőhely-felderítő találta Baranya megye déli részén.
Korakőkorszaki sírrendszerre bukkantak régészek a németországi Neckar folyó térségében.
Egy 3300 évvel ezelőtt meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel a kutatók egy bronzkori csatamezőn Északkelet-Németországban.
Az etelközihez hasonló temetkezési profilú sírokat tártak fel Anapa városa mellett magyar és orosz régészek.
Egy ókori sír és harminc műhely maradványait tárták fel régészek a dél-egyiptomi Luxorban.
Egy gladiátorok által látogatott helyet díszíthetett az alkotás.
Egy brit részecskegyorsító technológiája segíthet megfejteni egy 2000 éve, a Vezúv kitörésekor elszenesedett római kori papirusztekercs tartalmát.
A csontokat 1891-ben ásták ki.
A világ egyik legnagyobb kísérleti archeológiai terepén, Burgundiában két évtizede építgetnek hajdani technikákkal egy középkori várat.
Helyiek egy csoportja el akarja szállíttatni, mielőtt újra ellepi a víz, a régészek viszont aggódnak.
Az Egyesült Államok és Mexikó határán épülő amerikai határfal miatt pusztulhat el több fontos, leletekben vélhetően nem szegény régészhely Arizónában.
Folytatódik a CEU Határtalan tudás című rendezvénysorozata. Csütörtökön este hattól a feltételezett pilisi kincsekről hallhatunk előadásokat.
Félmillió éve apró pattintott kőpengéket használt a vadászzsákmány feldolgozásához az előemberek közé tartozó Homo erectus egy közös izraeli-olasz régészeti kutatás szerint – jelentette a The Times of Israel.
A régészek csak most tudták megállapítani az ókori halottak nemét.
Észak-Izraelben 4500 éves cserépedényeket és egy tőr pengéjét találta meg véletlenül egy villanyszerelő – jelentette az izraeli régészeti hatóság.