Kigyulladt egy devecseri raktár, gumi és műanyagbálák lángolnak
Öt település tűzoltóit riasztották a helyszínre.
Öt település tűzoltóit riasztották a helyszínre.
A rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.
Több kerületből érkeztek tűzoltók, hogy eloltsák az Alsó Sas utcában található raktárnál keletkezett tüzet.
A koronavírus-járvány miatt annyira felpörgött az online kereskedelem, hogy csakúgy kapkodnak a korszerű raktározásban jártas szakemberek után, és a logisztikai központok is úgy nőnek Magyarországon, mint a gomba.
Szeged és Szabadka között, Mórahalmon található a műanyagipari csomagoló eszközök gyártásával foglalkozó Hok-Plastic Kft. A társaság 1996 novemberében családi vállalkozásként alakult meg, majd az elmúlt közel 25 évben megvalósított beruházásainak és kapacitásfejlesztéseinek eredményeképp stabil piaci szereplővé vált. A vállalat többek között a raktár és a gyártás automatizációjának is köszönheti, hogy az elmúlt években megsokszorozta a feldolgozó- és gyártókapacitását. Annak jártunk utána, hogyan segítette ezt a folyamatot az emberek és a gépek együttműködése.
A raktárak számára az előrelépés útja egyértelműen az automatizáció, a logisztikai szektor pedig nem fél rálépni a hatékonyságnövelő útvonalra. De mit jelent ez a gyakorlatban? Ennek jártunk utána.
Az OSZK archívuma fog az épületbe kerülni.
Lehet, hogy nem egy targonca fogja megmenteni a Földet, de mindenesetre forradalmi újdonságot hoz az üzemen belüli logisztikába. Megnéztük, hogy járhat kéz a kézben az energiahatékonyság, a környezetvédelem és a költségcsökkentés a raktárakban.
Az ipar 4.0 fejlesztéseinek köszönhetően szinte minden mindennel kommunikál a gyártás és a raktározás során. A gép a géppel, az eszközzel, az operátorral vagy akár a szenzorral is megoszt adatot, majd ez alapján utasítást küld a következő feladat elvégzésére. Annak jártunk utána, milyen előnyökkel jár az, hogy ma már éjjellátó drónok, okosszemüvegek, automata raktárak és robotok segítik a termelést.
Kevesen kapnak betekintést, pedig ámulatba ejtő ütemben fejlődnek a raktározás gépek által vezérelt rendszerei. Egyebek között ellenőrzött anyagáramlás, ládaazonosítás, önjáró targonca és rádiófrekvenciás szemafor könnyíti meg a modern árukezelést. Egy sörgyárba is belesünk, hogy bemutassuk a folyamatokat.
Mi történik az ajtók mögött, a raktárak körfolyamatai során? Hogyan segítenek a robotok az embereknek, és az emberek a robotoknak? Ennek jártunk utána az SSI SCHÄFER szakértőjével.
Ha a Zebra által fejlesztett szemüveget viseli a raktári dolgozó, mindig a szeme előtt fog lebegni annak a terméknek a fotója és raktáron belüli koordinátája, amit éppen keres. A gyártó szerint az eszköz akár 24 százalékkal növelheti a raktári dolgozók hatékonyságát. Sőt a betanítást is kiválthatja, az újonnan belépő kollégák szinte azonnal munkába állhatnak.
A teljesen önjáró, LoadRunner névre keresztelt robotok akár 30 kilogrammnyi rakományt is képesek elcipelni, ám az igazi újdonság az, ahogy lerakják a szállított csomagot.
Gödöllői raktárból indították útjára a Csehországnak küldött szállítmányt. Épül az uniós raktár is 2,5 milliárd forintból.
A beszerzésükért Magyarország a felelős, a pénzt Brüsszel adja.
A létesítmény uniós pályázat keretein belül készülhet el, és uniós központi bázis is lenne.
Hatalmas robbanást akadályoztak meg a tűzoltók Budapesten.
Egy tűzijátékraktár repült levegőbe a libanoni főváros kikötőjében.
Nem tudják hol tárolni a védőeszközöket és adományokat, az Aréna felajánlotta a segítségét.
Az adóhatóság nyomozói épp akkor csaptak le a pomázi raktárra, amikor a csempészek "árut" pakoltak.