Őrült összeg: közel 400 millió forintot kérnek ezért az egyedi Audi R8-ért
A négykarikás német szupersportkocsiból ez az egyetlen ilyen kivitelű példány létezik.
A négykarikás német szupersportkocsiból ez az egyetlen ilyen kivitelű példány létezik.
A bukósisakban vezethető roadster kevesebb mint 3 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra.
Ilyen az, amikor a praktikum és a sportosság kéz a kézben együtt jár.
Az 5 literes V8-as benzinmotorral szerelt típus behúzta a harmadik ikszet.
Ez a limitált szériás kékvérű brit kocsi a 90-es évek közepére repít vissza bennünket.
Az újdonságok 65-100 lóerős szívó-, illetve turbós benzines erőforrásokkal támadnak.
Ez a 2,8 literes V6-os benzinmotorral szerelt német szedán a 90-es évek elejére állítja be az időgép óráját.
A 620 lóerős újdonságból alig néhány tucat példány készül.
A Gordon Murray T.50s olyan hatalmas leszorítóerőt produkál, hogy az még egy alagút plafonjához is oda tudná szippantani.
Az egyedi karosszéria hátsó traktusa a II. világháború előtti korszakba repít vissza bennünket.
A világ legerősebb szívó V8-asával debütált ez az új közúti versenyautó.
A V12-es benzinmotorra épülő hibrid hajtásláncú autó sok mindennek nevezhető, csak olcsónak nem.
A Gordon Murray Automotive T.50 nagyon könnyű és élmény vezetni.
Itt a megoldás azoknak, akik egy kicsit britté alakíttatnák az apró japán terepjárót.
A Miura korának egyik legkomolyabb sportkocsijának számított és az olasz autógyártás egyik legendája.
Eddig még nem készült ennyire nagy teljesítményű szívómotoros Lamborghini sportkocsi.
Az Aventador SVJ Xago Editionből olyan kevés készül, hogy csak igen nagy szerencsével találkozhatunk majd vele az utakon.
Ez még egy minden elektromos rásegítés nélküli, szupermagas fordulatszámú őszinte V10-es.
3,5 liter. A fejlett hibrid hajtásláncnak köszönhetően konkrétan ennyit fogyasztott az első rövid városi próbánkon a Honda praktikus új kisautója.
Az olasz sportkocsigyártó megmutatja, hogy egy szívómotor is lehet elképesztően erős.