Első kémfotók a 700 lóerős Mercedes-AMG S63e-ről
Érkezőben a nemrégiben debütált S-osztály első igazán sportos és egyben plugin hibrid változata.
Érkezőben a nemrégiben debütált S-osztály első igazán sportos és egyben plugin hibrid változata.
Megérkezett a VW Polo GTI és a Ford Fiesta ST új dél-koreai kihívója.
Az újdonság teljesítménye az előzetes információk alapján jelentősen meghaladja a 300 lóerőt.
A 730 lóerős biturbó V8-assal szerelt csúcsmodellnek alaposan megkérik az árát.
Az öreg kontinensen 27 lóerővel kevesebbel kell beérniük az ikonikus izomautó vásárlóinak.
940 lóerővel már máshogy kell bánni, egy sima szoftver nem elég, hogy életben maradjon a motor.
A Seatból kivált sportos almárka felfrissített modelljének alaposan megkérik az árát. Néhány extrával könnyen 20 millió forint fölé ugorhatunk.
Itt a megoldás azoknak, akik a gyári maximumnál többel száguldanának az Autobahnon.
A bukósisakban vezethető roadster kevesebb mint 3 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra.
A komoly teljesítmény mellé 400 Nm-es nyomaték és relatíve szerény fogyasztás társul.
Az újdonság jelentősen erősebb a normál GTI-nél, de változatlanul csak az első kerekei hajtottak.
A hatalmas SUV kevesebb, mint 3 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást.
Ilyen az, amikor a praktikum és a sportosság kéz a kézben együtt jár.
Az átalakítás során nemcsak a forma változott, hanem a hibrid hajtáslánc is erősebb lett.
A praktikus kivitelű sportkocsi mozgatásáról egy 540 lóerős V12-es motor gondoskodik.
Megérkezett a 306 lóerős M135i izgalmasnak ígérkező kisebb testvérmodellje.
A sportkupé nyomatéka nem sokkal marad el az 1000 Nm-től.
Az újdonság kevesebb, mint 4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást.
A BMW nemrég mutatta be két legnépszerűbb sportmodelljének legújabb generációját. Sokan azóta is nehezen emésztik meg az új M3-as és a kétajtós kupé M4-es orrészén lévő gigantikus veséket.
A Mercedes-AMG legkisebbnek szánt újdonsága nagyon könnyű és kis méretűre összecsukható.