Brüsszelben elfogadták Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez
A kormányváltás kellett hozzá. A magyar belépés ugyanakkor az Unió számára is fontos lehet.
A kormányváltás kellett hozzá. A magyar belépés ugyanakkor az Unió számára is fontos lehet.
EUrologus
EUrologus
HVG
Az Európai Bizottság több, egymástól független ügyben is fellépett Magyarországgal szemben, uniós jogsértések gyanúja miatt. A lépések az egységes piac működésétől a migrációs politikán át egészen az adózásig több területhez kapcsolódnak.
EUrologus
EUrologus
HVG
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a 2021-ben elfogadott, a gyermekek védelmére hivatkozó magyar törvénymódosítás több ponton is sérti az uniós jogot és az EU alapvető értékeit. A döntés különösen jelentős, mivel a testület történetében először mondta ki önállóan az uniós alapszerződés egyik kulcsfontosságú rendelkezése, az uniós alapszerződések 2. cikke megsértését.
Arató László (Eurologus)
Arató László (Eurologus)
HVG
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy Magyarország megsértette az uniós jogot, amikor megakadályozta a Klubrádió további működését a budapesti 92,9 MHz-es frekvencián. A testület ítélete szerint a magyar hatóságok több ponton is ellentétesen jártak el az elektronikus hírközlésre vonatkozó uniós keretszabályozással, az arányosság és az átláthatóság elvével, valamint a véleménynyilvánítás szabadságával.
EUrologus
Julianne Kokott úgy látja: Magyarország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor 2023 decemberében elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt. Az indítványában több alapvető szabadság- és alapjog sérelmét állapította meg.
EUrologus
Minden jogi eszközt bevetnek, nehogy át kelljen adni Varsónak a több pontban is megvádolt volt lengyel igazságügyi minisztert és helyettesét, ha esetleg európai elfogatóparancsot adnának ki ellenük. Az eljárásba azonban most is becsúszott egy apró baki. Marcin Romanowski és Zbigniew Ziobro addig is élvezik a magyar kormány vendégszeretetét, de vajon csatlakozhat-e hozzájuk Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő, és mi lesz velük akkor, ha kormányra kerül a Tisza?
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a magyarországi médiahelyzet miatt, többek között az állami hirdetések elosztása, a médiatulajdonlás átláthatósága és az újságírók védelmének hiányosságai miatt. Ezenkívül négy másik ügyben is jogsértési eljárás indult.
EUrologus
Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar kormány ismét megsértette az uniós jogot: öt ügyben is kötelezettségszegési eljárást indítottak, vagy a már zajló eljárás folytatásáról döntöttek. Gond van a magyar közbeszerzési rendszerrel, a kibertámadások elleni védelemmel, az útdíjakkal és a matricákkal is.
EUrologus
Újabb pert bukott el a magyar kormány az Európai Bíróságon. Ezúttal az építőanyagok kiviteli tilalmával kapcsolatban mondta ki a testület, hogy sérti az uniós jogot.
EUrologus
A bíróság szerint az Európai Bizottság annak idején nem vizsgálta meg kellően alaposan, hogy a paksi bővítés közvetlen az oroszoknak való odaítélése összhangban van-e az uniós közbeszerzési szabályozással.
HVG
Péntekig 226 milliárd forintba kerül Magyarországnak, hogy a kormány nem hajtja végre az Európai Bíróság ítéletét. A gigabírságról pontosan egy évvel ezelőtt született döntés, amelyet a kormány most peres úton akar megtámadni. Egy holland nemzetközi jogi professzor szerint ez egy kétségtelenül vesztes per lesz.
Az Európai Bizottság az EUrologusnak cáfolta azt a hírt, hogy Ursula von der Leyen azt javasolta a biztosoknak, ne utazzanak Budapestre a Pride-ra, mert ezzel provokálják Orbán Viktort. Ettől még a Pride esetleges betiltása meghatározhatja a keddi vitát, ahol Magyarország sokadszorra kerül napirendre a 7. cikk alapján. Az „átláthatósági” törvény, valamint Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak blokkolása ugyancsak téma lesz kedden a tagállamok tanácsában.
Ahogy egyre több fronton vív reménytelen jogcsatákat az Orbán-kormány az EU Bíróságán, úgy válik mind világosabbá a stratégiája: ha bukik, akkor sem veszít, mert nem vagy csak részben hajtja végre az ítéletet. Egy új kormány könnyen jogi aknamezőn találhatja magát.
Egy európai parlamenti képviselő biztosan részt vesz a budapesti Pride-on: egy holland zöldpárti politikus jelezte, hogy június 28-ra már van programja. Közben az Európai Bizottság hivatalból elkezdte vizsgálni a jogszabályt, amelynek vége egy kötelezettségszegési eljárás, akár bírósági per lehet.
Magyarország nem fogadta el azokat a rendelkezéseket, amelyek magas szintű védelmet biztosítanak az uniós jog megsértését bejelentő személyeknek.
HVG
1 750 000 euró, azaz mintegy 700 millió forint megfizetésére kötelezte az Európai Bíróság Magyarországot egy újabb jogsértés miatt. Ha a pénzt nem fizeti be a kormány, akkor levonják bármely, Magyarországnak járó kifizetésből.
EUrologus
Több mint 1,6 milliárd forint egyszeri és 5,4 millió forintos napi bírság kivetését kéri az Európai Bizottság Magyarországra. Az ügyben csütörtökön hoz ítéletet az Európai Bíróság.
Több pénzt szeretne kicsikarni Brüsszeltől a magyar kormány, azonban a végelszámolás újabb forrásmegvonásokat eredményezhet. Miközben Magyarország perrel fenyegetőzik egy csak általa jogosnak tartott összeg kifizetése kapcsán, bírósági ítéletben foglalt fizetési kötelezettségeinek nem tesz eleget.
Az uniós bíróság kimondta, hogy nem felel meg az EU-s jognak az a gyakorlat, hogy a menedékkérelmekre vonatkozó szándéknyilatkozatokat csak a belgrádi vagy a kijevi nagykövetségen lehet beadni. Magyarország azzal védekezett, hogy a fertőzésveszély miatt döntöttek így, a bíróság szerint azonban ez éppen a fertőzések terjedését segíti.
EUrologus
Jövő héten kezdődik az idei jogalkotói munka az Európai Parlamentben, bár a szakbizottságok egy része már ezen a héten megtartja idei első ülését. Az első döntések egyike az EP-t érintő korrupciós botrányhoz kapcsolódik.