Reagált az IKEA az új járványügyi szabályokra
Este hétig nyitva maradnak az IKEA-üzletek, de az éttermeket bezárják. Az online rendelésben lehetnek fennakadások a nagy forgalom miatt.
Este hétig nyitva maradnak az IKEA-üzletek, de az éttermeket bezárják. Az online rendelésben lehetnek fennakadások a nagy forgalom miatt.
hvg.hu
Lassan egy éve fenekestül felfordult az életünk. Amikor az első magyarországi koronavírus-fertőzöttet diagnosztizálták, még nem gondoltuk, hogy ilyen sokáig elhúzódik majd a járvány. Hogy az olyan mindennapi dolgok, mint a vásárlás vagy a nyilvános helyen étkezés komolyabb előkészítést fognak igényelni. Sajnos aztán mégis így lett. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat ahhoz, hogy ideg-összeroppanás nélkül vásárolhassunk bakancsot és meleg ruhákat télire akár a kedvenc bevásárlóközpontunkban is.
Gránit Pólus
Leginkább a ruhákon és a műszaki cikkeken spórolunk, de a könyvesboltokban sem hagyunk ott annyi pénzt, mint tavaly.
hvg.hu
Csökkent a magyar kiskereskedelmi forgalom augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi turisták hiánya mellett az is betett a forgalomnak, hogy sokkal kevesebbet tankoltak az emberek idén nyáron, mint egy éve.
hvg.hu
Három szlovén nyelvű szórakoztató csatorna került ezzel a TV2-höz.
hvg.hu
Biztonságban vannak az élesztő-, liszt- és vécépapírkészletek.
hvg.hu
A júniusi 0 után júliusban már 0,4 százalékos kiskereskedelmi növekedést mért a KSH. Annyival kevesebbet tankoltak a magyarok idén nyáron, hogy az nulla közelébe húzta az átlagot, de az élelmiszeren kívül szinte semmiből nem vásároltak sokat.
hvg.hu
Válaszd a hazait, üzeni – tegezve – a kormányfő.
hvg.hu
Egy év alatt 11 milliárd forintot költöttek Magyarországon mirelit pizzára.
hvg.hu
A sportcipők még nagyon távol vannak attól, hogy „zöldek” legyenek, és a márkáknak is fontosabb, hogy a vásárlást ösztönözzék, mint azt, hogy a fenntarthatóságot. De hogyan lenne ezen változtatni? Buza Dániellel, a Rapcity alapítójával beszélgettünk.
Dobos Emese
A német anyavállalat azt teszteli, hogyan szolgálhatja ki azokat, akik nyitás előtt érkeznek.
hvg.hu
Már szinte nem is tudunk úgy képre nézni a digitális térben, hogy ne vehetnénk meg azonnal az ábrázolt terméket. Az olyan luxusmárkák pedig, mint a Chanel, a Dior, a Gucci és a Burberry pedig Snapchaten, TikTokon és WeChaten keresztül küzdenek a fiatalabb vásárlók figyelméért – és pénzéért. Kína után Nyugaton is egyre inkább teret kap a közösségi médián keresztüli vásárlás, aminek a koronavírus egy újabb löketet adott.
Dobos Emese
Júniusban már pontosan ugyanakkora volt a kiskereskedelmi forgalom, mint egy évvel korábban. A csomagküldő szolgálatok forgalma a karantén után visszaesett, ahogyan a benzinvásárlás is.
hvg.hu
Az idősek, községben és fővárosban élők, valamint az alacsony végzettségűek körében vannak legtöbben azok, akik nem tudtak legalább annyi gyümölcshöz jutni, mint tavaly.
hvg.hu
Megkerestünk egy, az önálló életet most kezdő fiatalt, Zsófit, hogy meséljen ennek az időszaknak az egyik legnagyobb kihívásáról: a költések, kiadások tervezéséről és a pénz beosztásának nehézségéről. Ilyen élethelyzetben elsőrendű a pénzügyi tudatosság, így Zsófit elvittük egy pénzügyi szakértőhöz, hogy spórolási tanácsokkal, lehetőségekkel segítsen neki. A frissen megszerzett tudást pedig a gyakorlatban is kipróbáltuk vele.
Tesco Magyarország
Olyan bevásárlókocsit tervezett az Amazon, amely látja, mi kerül a kosárba, így a vásárlás végén a fizetés sokkal gyorsabban végezhető.
hvg.hu
Európában a második legnagyobb, az Európai Unióban a legnagyobb növekedést mérték Magyarországon a boltok forgalmában.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos szerint a cél az, hogy az élet visszaálljon a megszokott rendbe.
hvg.hu
Többen elégedetlenek, mert nem tudnak úgy bevásárolni, ahogy ráérnének. Van, ahol már inkább el sem küldik a vevőt az üzletből, ha nem a megfelelő időpontban megy be.
hvg.hu
A Lidl, a Spar, a Tesco és a Penny Market a magyar vásárlók kedvence egy friss közvélemény-kutatás szerint. De az sem mindegy, mennyi idős, nő vagy férfi és hogy milyen végzettsége van.
hvg.hu