Mérnöki pontossággal veszik rá költekezésre az éttermek vendégeit
Sok ezer dollár is múlhat azon, hogy néz ki egy étlap.
Sok ezer dollár is múlhat azon, hogy néz ki egy étlap.
Miközben soha nem látott foglaltsági aránnyal működnek a magyar hotelek, a szakértők állítják, van a gyógyszállónál jobb hotelbefektetés is. Ráadásul a piacot uraló két wellnesslánc, Európa legnagyobb gyógyszállócsoportja, a nemrég a Danubius-resortokat is márkaneve alá vonó Ensana, valamint a Mészáros-érdekeltségben levő Hunguest hotelek mellé nagyüzemben már csak egy különleges, Magyarországon még sosem látott termékkel lenne érdemes beszállni. A gond csak az, hogy a magyarok inkább pancsolni szeretnek, nem fizetnek külön szolgáltatásokért.
Két japán turista járt pórul nemrég, mert nem figyelte, hogy a halakért 100 grammonként kell fizetni.
Nem értenek egyet azzal, hogy kisebb szabálytalanságok miatt bezárassanak egy-egy üzletet, ezért jogszabály-módosítást kezdeményeznek.
Kipróbáltuk, milyen a fesztiválozós, vendéglátós munka a Sziget Fesztiválon. Éppen a nyár egyik legmelegebb napján mentünk egy hamburgereshez dolgozni, kemény volt.
A vendéglátás újabb területén próbálja ki magát Seszták Miklós felesége, miközben a politikus éppen a térség turisztikai fejlesztéseiért felelős kormánybiztos.
Egyszerűen nem éri meg, és igény sincs rá.
A Balatoni Gasztrotérkép idei, hatodik kiadása 67 hellyel, 120 ezer példányban jelent meg. Megújult a már tavaly is több, mint 15 ezer letöltést elért applikáció, amely segíti, hogy a minőségi szolgáltatást garantáló balatoni vendéglátók és az igényes vendégek egymásra találjanak.
A helyzet mindazonáltal javult a tavalyihoz képest, amely a mélypontnak tekinthető szakmai szervezetek szerint, a vállalkozók kénytelenek többet fizetni.
Ezek a mai fiatalok nem bírják, hogy 45 fokos konyhákban kell túlórázniuk, inkább elmennek oda, ahol jobban fizetik őket – panaszkodnak a vendéglátósok.
Az ötletgazda magyar vállalkozó biztos abban, hogy nagy üzlet lesz a robotgyártás, ezért fog bele. Ha minden jól megy, idén őszre kész a prototípus.
Szerinte a többi üzlet nincs veszélyben.
Kivéve, ami frissen készült.
Adorjányi Máriusz közgazdászból lett barbecue-guru és szmókerkészítő. Nemcsak megél abból, hogy az evés, étkeztetés határterületein dolgozik, hanem kifejezetten boldog is vele.
Legalább 30 százalékos béremelési ígéret kell a vendéglátásban ahhoz, hogy az ember munkahelyet váltson.
A belföldi turizmus minden korábbi rekordot megdöntött 2018-ban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi év első 11 hónapjában a hazai szálláshelyek árbevétele 10 százalékkal nőtt, és a vendégéjszakák száma is történelmi rekordot ért el.
Az ellenőrök egy korábbi panasz miatt vizsgálták az éttermet, a jegyzőkönyvet már csak a parkolóban tudták elkészíteni.
2018-ban sok jó új vendéglátóhely nyílt, de bezárások is akadtak bőven. Íme néhány a budapesti veszteséglistáról.