Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Étteremből is több bezárt.
Hiába az áfacsökkentés a vendéglátóiparban, az elmúlt 5 évben csökkent a vendéglők száma Magyarországon. A blokkk.com a KSH adataira alapozva arról ír, hogy öt év alatt 2 ezer 787 étterem zárt be. Cukrászdából viszont több lett, igaz, öt év alatt mindössze 400-zal.
A kocsmák veszítettek népszerűségből: 2014-ben több mint 18 ezer volt belőlük, tavaly 15 ezer. A fővárosban például az V., a VI. és a VII. kerületben, azaz a bulinegyedben is több bezárt.
A Balatonnál viszont nem lehet panasz: Siófokon és Balatonfüreden is nőtt az éttermek, büfék száma. A statisztika szerint Balatonalmádi „lábadozik”, de nem a régi, Keszthely fénye pedig megkopott.
A Velencei tó szépen tartja magát vendéglátó-ipari fronton, akárcsak Szeged.
A rendezvényszervezés, a partiszerviz viszont jól megy, öt év alatt másfélszeresére nőtt a szolgáltatóhelyek száma, igaz, mindössze 63-ról 99-re.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.