Csizmazia Tibor szerencsés ember, jókor volt jó helyen. Nem sokkal a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas évek végén éppen a műszaki egyetemen ült, építőmérnöknek tanult, amikor az épületben feltűnt az első Commodore 64. „Azt mondták nekünk, hogy játszhatunk rajta” – meséli a hvg.hu-nak. Később, még az egyetemen beiratkozott egy számítástechnikai tanfolyamra, ahol kiderült, különösen jó érzéke van az informatikához: villámgyorsan kódolt és programozott, grafikus operációs rendszert is készített, még Commodore 64-re.

Ez volt az őskor

– emlékszik vissza. Szoftvereket venni még nem tudtak, lényegében mindent nekik kellett kitalálni, ez oda vezetett, hogy Csizmazia Tibor a kiszámítható mérnökség helyett szellemi szabadfoglalkozású lett, csak hogy programozhasson. „Egy hónap alatt megcsináltam nyolc nagyvállalati programot, a megbízást egy kollégámtól kaptam, aki az egyetemről külföldre ment dolgozni.” Akkora volt a siker, hogy „mindenki azt mondta, hopp, fiú, ezután te ezt csinálod!”. Családtagjai voltak a kivételek, ők „rácsodálkoztak, hogy Úristen, ez a gyerek nem akar munkahelyen dolgozni”. 1989-et írtunk, és ebben az évben a Paksi Atomerőmű 600 ezer forintért vette meg az egyik programját.

„Ennyi pénzért akkoriban gyakorlatilag egy lakást lehetett kapni Pesten, erre már azt mondták a szüleim, hogy oké”

– neveti el magát. Írt programot az akkor még létezett Ganz-MÁVAG-nak és több konzervgyárnak is. „Százan voltunk az országban, akik tudtunk programozni, nem volt nagy választék” – meséli. Hirdetni magukat nem kellett, gyakorlatilag házhoz jöttek a megrendelők.

Lendületbe jöttek

Amint lehetősége adódott rá, céget alapított, ez lett az E-szoftverfejlesztő Kft. Üzlettársával, Pisák Szabolccsal és csapatával önkormányzatoknak írtak szoftvereket, ma már 2800 település vagyonnyilvántartását, könyvelését és iratkezelését tartják nyilván szervereiken. A könyveléshez például olyan programot írtak, amelyik a bizonylatok felét magától lekönyveli, és a maradékot is megbecsüli. „Amikor programozni kezdtem, még az volt a nyerő, ha az ember egyedül dolgozhatott, ma már olyan nagyok az elvárások és összetettek a problémák, amiket meg kell oldani, hogy muszáj csapatban dolgozni.

Fazekas István

Ekkor kezdtek el robotikával foglalkozni, „nekem már eleve voltak játékrobotjaim” – mondja. Ezeket először otthon, szabad idejében kezdte el programozni, majd a kitartó próbálkozásból újabb vállalkozás lett: létrehozták az Enjoy Robotics üzletágat, hogy még több pénzt tudjanak a robotokkal kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre összpontosítani. A Corvin negyedben pedig megvettek egy apartmanhotelt és egy kávézót, hogy legyen hol bemutatni az azóta Kínából és Japánból megvett öt nagyobb és kilenc kisebb robotot.

„Ha odamentem volna informatikusként egy étterembe, hogy szeretnék robotokat eladni, senki nem engedte volna be őket”. Az alkalmazottakat itt is nehéz volt rávenni, hogy elfogadják a robotokat. „Mindenki azt mondta, hogy ez legyen egy kellemes, hangulatos hely, amihez nem illenek a robotok. Aztán szerencsém volt, mert hiába van relatíve jó helyen, a Corvin negyedben a kávézó, nem nagyon jöttek vendégek.” Csalódott, amiért sokkal több munka volt a kávézóval, mint amennyi nyereséget hozott, „az informatikában ez nem így működik, ott sokkal nagyobb a haszonkulcs, szokatlan is volt az ellenkezője”.

A kollégák ezután hagyták magukat rábeszélni a robotokra, és „egyből telt ház lett.” Egy nappal azután, hogy megjelent az első hír a robotpincérekről, „itt olyan tömött sor állt, hogy nem tudott leülni senki, a szombati asztalfoglalásunk már annak a hétnek az elején elfogyott”.   

Ki segít kinek?

A pincérrobotok, „segítőként dolgoznak”, kiviszik a rendelést, és ha a vendégek megérintik a kézfejüket, vissza is mennek a pulthoz. Az ablakban „behívórobot” áll, azért, hogy a figyelmet felkeltse és „becsalogassa” a vendégeket. „Amelyik mellette van, az a nagyobb, hostess- és konferenciarobot”, a vendégeket fogadja. Van még egy szórakoztató robot, Pepper, amelyik beszél angolul és kisebb feladatokat is elvégez. Ha a fejét megsimogatják, villog a szeme.

A kávézó tavaly ősszel nyitott, a robotokat januárban hozták, egyelőre csak a kávézóba, később a szállodában is megjelenhetnek a hordárrobotok. Csizmazia Tibor pontos költségvetést nem mond, annyit árul el, hogy hitelt nem vettek fel, cége volt olyan erős, hogy mindezt kitermelje.

Ez most egy új dolog, amit építünk – utal arra, hogy mit keresnek a robotok a vendéglátásban. Hasonló a helyzet, mint amikor vállalkozni kezdett,

„észre kell venni a lehetőséget, hogy egy új iparág alakul ki, ha valaki a robotikára rá tud startolni, a piac növekedésével együtt tud bővülni”.

Akkora áttörésre számít, mint amekkorát a számítógépek megjelenése okozott. Meséli, hogy nemrégiben szállodásoknak tartott előadást a robottechnológiáról és megkérdezte, mit gondolnak, hány év múlva lesz több a recepciós robot, mint az ember. 25 évet tippeltek. „Ez nagyon nagy idő az informatikában, ezért feltettem azt a kérdést is, hogy 25 évvel ezelőtt ki használt számítógépet”, azt a rövid választ kapta: senki.

Robotgyártás Magyarországon?

Nemrégiben magyarországi egyetemekkel kötött együttműködési megállapodást, közös robotgyártási stratégián dolgoznak, cége adja a piaci ismereteket, az egyetemek a szaktudást. „Kreativitása a fiataloknak van” – mondja, és elárulja, hosszabb távon magyarországi robotgyártásban gondolkodik.

„Őszre kész a prototípus”,

utána neki is állnak a gyártásnak. Kevés konkrétumot árul el, mindössze annyit, hogy szolgáltatási robotról lesz szó, amelyik képes kommunikálni, közlekedni, szállítani valamit. Azt, hogy kik, hol és mennyi pénzből állítják majd elő, nem tudni. A gyártásra magyar cég alakul, a célpiac Európa lesz.

Fazekas István

„Mindenkiben van egyfajta félelem, ugyan, hogy tudnánk mi versenyezni Kínával, mondogatják.” Szerinte tudnánk versenyezni, a lényeg, hogy jól és gyorsan kell dolgozni, „hogy ne tudjon előttünk betörni a piacra más”. Magyarország már így is lemaradt, „Spanyolország nagyon erősen nyomul, Franciaország is ott van a szeren, és Lettország is arra kacsintgat, hogy Magyarországról csábítsa el az informatikusokat.” Utóbbi felismerte, kis országként ez az egyik kitörési lehetősége, „ahhoz, hogy az iparban valamire jusson, bődületes pénzek kellenek, ezért olyan területet kell találni, amihez relatíve kicsi pénz kell, és mégis nagyot lehet robbantani vele, ez pedig az informatika”.

Szerinte a hagyományos informatikai rendszer „már lerágott csont”, a robotika viszont új és folyamatosan növekvő terület. Pincér, recepciós, hostess, hordár – ezek azok a szakmák, amelyekben feltűnhetnek a magyar robotok. Számokat, gyártási költségeket továbbra sem mond, csak annyit, biztos, hogy nagy üzlet lesz.

Kérdésemre, hogy az államot ebből ki lehet-e hagyni, azt feleli, próbálnak pályázni, ami azért fontos, hogy időt spóroljanak, „hogyha szép lassan építkezünk, mindig annyi pénzből, amennyi van, öt év alatt tudjuk megoldani azt, amit egyébként 2 év alatt is tudnánk”.  Ez azért nem mindegy, mert „a világ közben elrohan mellettünk”. „Látom, hogy körülöttem most mindenki startupokat gründol, én nem úgy gondolkozom, hogy gyorsan csináljunk egy robotot, aztán adjuk el Nyugaton a céget és kész.” Az egyetemek után a középiskolákat is bevonná a munkába, amire nem pusztán üzleti vállalkozásként, hanem misszióként tekint.

Fazekas István

„Óriási a piaci igény a robotokra, ugyanakkor sokan tartanak is az új technológiától.” Szerinte nem kellene, a gépek inkább együttműködő társai lesznek az embernek. Olyan helyzetek mindig lesznek, amelyekre nem lehet a gépeket felkészíteni, „például csöpög a csap a szállodában, mit kezdjen ezzel egy robot?! Kell a robot mellé egy ember is, aki megjavítja a csapot”. Egy másik példát is hoz, „csúcsidőben, amikor elárasztják a vendégek a hotelt, egy robot el tudja osztani a forgalmat, a recepciósoknak pedig jut idejük másra”. Szerinte a robotok nemcsak azoknak hajtanak majd hasznot, akik gyártják és működtetik őket, hanem lényegében mindenkinek,

„ismét lesz az embereknek idejük arra, hogy éljenek”

– mondja. Hozzáteszi, „gyakorlatilag ma nem mérhető azok aránya, akik egyáltalán elgondolkodnának azon, hogy mit is kezdjenek ezzel az új helyzettel, holott, ha valaki azt szeretné, hogy a munkahelye stabil legyen, annak küzdenie kell az újdonságok bevezetéséért”. Úgy látja, korábban is azok a vállalkozások tudtak megerősödni, amelyek nem féltek bevezetni az új technológiákat. Szerinte a magyar gazdaságra nagyobb veszélyt jelent az autóiparnak való túlzott kitettség. „Ha valamelyik külföldi autógyárnál gond lesz, akkor Magyarország iszonyatos bajban lesz, ehhez képest, nem oszt, nem szoroz, hogy néhány tucat pincérrobot rohangál egy kávézóban”.

Robotok nemcsak a vendéglátóiparban jelentek már meg, írtunk már robotzsaruról, hírolvasó, takarító, tanulásban és parkolásban segítő robotról, és a budapestihez hasonló robotpincér viszi ki az ételt egy győri kínaiban is.